The revolt of the blackbirds
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

The revolt of the blackbirds


 
HomeHome  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox

Latest topics
» Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén
Első fejezet EmptyHétf. Szept. 21, 2020 6:07 pm by Armaita

» Armaita
Első fejezet EmptyCsüt. Szept. 03, 2020 3:58 pm by Armaita

» Kód
Első fejezet EmptyCsüt. Júl. 16, 2020 4:10 pm by Adonisia Moore

» Első találkozás
Első fejezet EmptyVas. Jún. 21, 2020 10:39 pm by Ayelet

» Sabrael
Első fejezet EmptyVas. Jún. 21, 2020 7:20 pm by Sabrael

» SziMó
Első fejezet EmptyVas. Ápr. 05, 2020 6:56 pm by Adonisia Moore

» Minta
Első fejezet EmptySzomb. Ápr. 04, 2020 11:29 pm by Adonisia Moore

» Miért pont Tales Moon?
Első fejezet EmptyCsüt. Júl. 12, 2018 8:19 pm by Adonisia Moore

» A jó a rossz és az éhes cápa
Első fejezet EmptySzomb. Márc. 17, 2018 5:46 pm by Adonisia Moore

Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (7 fő) Pént. Szept. 11, 2020 11:44 am-kor volt itt.

 

 Első fejezet

Go down 
SzerzőÜzenet
Adonisia Moore
Admin
Admin
Adonisia Moore

Hozzászólások száma : 42
Join date : 2015. Jun. 07.
Age : 25

Első fejezet Empty
TémanyitásTárgy: Első fejezet   Első fejezet EmptyPént. Júl. 10, 2015 9:10 pm


Első fejezet




K
áprázat. Ez volt az, ami a hatalmába kerítette Iason Mallory-t a harmadik részlegről amint megpillantott engem a nagybátyám Arthur és részvénytársa Andrew Butterfield cége fele tartva. A nyakamban lógott a rigó medálos nyaklánc, ami nem tudom miért volt olyannyira szükséges az elektronikai kütyük mellé odabiggyeszteni. Nyugodtan lépkedtem, egészen addig, amíg fel nem tűnt, hogy Iason mennyire zavarba jöhetett, ha már képes volt az egyik szeme elé hullajtani barna haját. Elmosolyodtam, úgy éreztem kötelességem valamivel oldani azt a készülődő feszültséget, ami kialakulhatna.
– Iason, szia! Hát te? Neked nem odabent kellene lenned?
– Szia, Ria! Általában odabent vagyok, ez tény, de most Butterfield megkért, hogy várjalak idekint.
– Ez kedves tőle. Nem bízott abban, hogy eljövök, igaz? – nem válaszolt a kérdésemre, egyszerűen csak a medált figyelte és azzal foglalatoskodott, hogy figyeli.
– Neked is tetszik a medál?
– Nekem? Én csak... Hogyan döntöttél?
– Egyetemre járok, csak a szabadidőmben tudnék itt lenni. A munkahely lehetőségét senkitől sem szeretném elvenni. Sajnálom... – azzal elfordultam Iason-tól és már mentem is volna, ha a bal karom után nem kap. Visszahúzott. Nem akarta elhinni, hogy tényleg veszni hagyok egy ilyen munkalehetőséget.
– Várj! Én... A társaimmal örülnénk, ha mégis elfogadnád a főnök ajánlatát. Téged sokkal szívesebben megismernének mintsem egy idegent. – különösen kellemes, hűvöskés érintése volt, ami meglepett, ez azt jelentette, hogy neki legutóbb tényleg nem volt melege. Hallani akartam miért én lennék az a személy, aki a társai szívesebben megismernének, de nem volt bátorságom feltenni a kérdést.
– Lehet. Azonban túl felelőtlen vagyok, nem hiszem, hogy...
– Nem vagy felelőtlen, ha az lennél nem tudnál egyedül élni.
– Számít az? Sem így sem úgy nem leszek alkalmas a feladatra. – szomorúan lebiggyesztettem az ajkam.
– Ne aggódj, én tudom, hogy alkalmas vagy rá és a nagybátyád Arthur is.
– Nem, Artie-nak fogalma sincs...- sokféleképpen folytathattam volna, de akkor fény derül a problémáimra és azt nem akartam. Lehet, egy külső szemlélő számára erős és határozott lányt láthat rajtam, valójában nem vagyok egyik sem.
– Miről nincs fogalma?
– Arról, hogy Mr. Butterfield nem küldhet téged elém, csak mert úgy hiszi... – ennél a pontnál elhallgattam, nem tudtam hogyan mondhattam volna, el neki mennyire hasonlít valakire, akit szerettem, még az egyetemi éveim előtt.
– Tudok Blake Hemingway-ről, ahogy azt is ő az, aki a házadat tervezte. De én nem ő vagyok.
– Mit tudsz te még rólam? – reményeim szerint sokat nem, de amint Iason zavartan a semmibe pillantott, aztán vissza rám, gondolom sejtette azt, ami a fejemben járt, így számára egész hihetetlenül hangozhatott kimondani.
– Sejtettem. A nagybátyám nem tudta megtartani magának a fogadalmamat és azt is elújságolta.
– Ő valójában örült, hogy hazavittelek és mesélt ezt meg azt. De nem tudom, milyen fogadalomról van szó.
– Helyes! Ha most megbocsátasz, akkor én megyek Mr. Butterfield-hez elutasítani az ajánlatát!
– Gondold át, ha megteszed engem is kirúg, amiért nem tudtalak jobb belátásra téríteni téged. A munkámat szeretem, ez az egyetlen dolog, amihez értek.
Felkaptam a fejem a mondatára, komolyan néztem rá és úgy éreztem muszáj, megtudom mi az ő foglalkozása.
– Tehát, ha tetszik, ha nem a sorsunk egybefonódott? Remek! Utálom, hogy... Szóba sem kellett volna állnod velem! Most nem tartanánk itt...
– Ne mondj ilyet! Te is érzed, hogy ennek így kellett történnie, én egy cseppet sem bántam meg. Ha esélyem volna rá, akkor ugyanúgy segítenék neked és számolnék Butterfield döntésével.
– Nem értem. Mégis honnan vette a bátorságot, hogy... – legbelül teljes mértékben dühöngtem, a külvilág azonban ebből csak a felszínt érzékelte és az semmi volt ahhoz képest, ami a belsőmben tombolt.
– Oh én ezt még meg fogom bánni! De jól van. Elvállalom! – Andrew Butterfield most örülhet, mert nem csak egy alkalmazottját tarthatta meg, hanem még én magam is a részese lehettem ennek az egész hierarchiának.
– Jól döntöttél, látszik, hogy a te ereidben is ugyanaz a vér csörgedezik, mint a főnökében.
– Most a rokonaim az utolsók, akikről hallani szeretnék. Mit kell tennem? – kérdeztem a lehető legkíváncsibb arckifejezésemet elővéve, ami egy mérges pillanatomban eléggé nehéz volt.
– Elmondhatod Butterfield-nek, hogy el fogadtad a munkalehetőséget és bár nem tudsz mindig itt lenni, de amikor esélyed lesz, rá segítesz.
– Ennyi? – gondolom, eddig egy ilyen jó tanács után senki sem kérdez vissza, vagy ha mégis akkor más valamit tesz fel a tanácsadójának.
– Mondhatni. – tudom, hogy lett volna még mit mondania, de már nem voltam rá kíváncsi. Inkább az épület felé tartottam, hogy minél előbb végezhessek itt és a lehető leggyorsabban elhúzzam innen a csíkot.
– Volna kedved eljönni velem ebédelni, ha ez az egész lejárt Butterfield irodájában? – Iason-nak természetesen utánam kellett jönnie, mert megtette, amire megkérték.
– Nem. Innen egy előadásra kell sietnem, ha jót, akarok magamnak a következő tesztnél. Egy plusz jegyet számít, ahhoz ahonnan a tanár osztályoz. – az arcára tekintve azonban ugyanazt a reménytelenséget láttam, ami az enyémet is megkörnyékezte akkor, amikor Blake-t a barátnőjével láttam kézen fogva együtt sétálni a parkban, amit egészen addig a napig úgy szerettem.
– Bár kihagyhatom, nem hiszem, hogy képes volnék négy órát egyszerre kibírni. – erre a mondatomra már felcsillant a szeme, rögvest elmúlt a szomorúsága.
– Mi lesz a plusz jeggyel?
– Semmi. Majd tanulok, hogy ne legyen rá szükségem.
– Biztos? Nem szeretném, ha gondjaid volnának.
– Igen. Bár arra még rá kell jönnöm, hogyan fogom megjegyezni a leckét. De kitalálom valahogy.
– Szeretnéd, ha segítenék? – kérdezősködött tovább, ami számomra egy picit kezdett felháborító lenni, mégsem mutattam ennek semmi jelét.
– Már így is jövök neked eggyel, nem akarom, hogy azt hidd, semmire sem vagyok képes. - pedig ha tudná mennyi erő lakozik bennem csak nincs elég lehetőségem kibontakozni, meg nem is szeretnék akkor most biztosan pofán vágna, hogy a gondolataim kitisztuljanak. Valójában bármilyen mérges is voltam most, egy hozzá hasonló kellemes társaságú személyre volt szükségem. Akin látszik, hogy tényleg őszintén segíteni próbál, nem csak pazarolja az időt. Az időt ami számomra értékes, tekintve ezt az egészet amibe belebonyolódtam.
- Nem hiszek ilyesmit rólad, de én is büszke leszek rád ha szembe nézel Butterfield-el. – a vállamra helyezte a kezét, mintha így próbálna bátorítani, azt sugallni, hogy minden a legnagyobb rendben lesz és ne veszítsem el a fejem. Bár megtudnám tartani az efféle tanácsokat! Mindig bepánikolok, eluralkodik rajtam egyfajta káosz, ami az önbizalomhiányomból ered és ebből valljuk be semmi jó nem születik.
Elindultunk, Iason-nak azonban vissza kellett mennie a részlegére, folytatni a munkát, így én egyedül maradtam. Ugyanaz a fehér folyosó és a névvel ellátott ajtó állt velem szembe, mint a tegnap. Most már volt fogalmam arról kit kell keresnem és kivel beszélek. Minden bátorságomat összeszedtem és bekopogtattam az ajtón.
Azaz csak kopogtattam volna, ha véletlenül meg nem hallom amint megszólal odabent egy női hang. A legkevésbé sem csendes, inkább hangos és felháborodott, mindenképpen magyarázatot követelő, ijesztően baljós.
– Kértem, hogy ne keverjük őt bele! Semmi köze hozzánk! Még azt se tudja, hogy…
– Elég! Az én döntésem, nem a tiéd!
– A te döntésed? Mit teszel vele ha rájön az igazságra?
– Nem fog. Téma lezárva és most menj, mielőtt olyat tennék amit megbánnék! – hátrahúzódott a szék, zajt adott ki, amint a fa a padlózathoz ért. Mintha ez lett volna a jel, hogy lépjek hátrébb, tegyek úgy, mintha csak most jöttem volna. Bár kétlem, hogy ne lenne egy kamera se az épületben, ami például ne engem venne le amint itt állok az ajtó előtt és Butterfield szeme mindent lát. A beszélgetőpartnere talán nem, mert nincs előtte az a bizonyos képernyő ami a férfi előtt igen. Újra felemeltem a kezem, hogy bekopoghassak, viszont mire az ajtóhoz érhetett volna a kezem, az magától kinyílt.
Egy alacsony mégis tekintélyt parancsoló nő állt előttem, az anyámmal lehetett egyidős, mert szemmel láthatóan idősebb pár évvel Mr. Butterfield-nél. Szemüvegén keresztül nézett fel rám, arcáról az volt leolvasható, hogy kevésbé van ínyére ha fel kell emelnie a fejét. Sötétbarna haja arról árulkodott, hogy odafigyel a kinézetére, egy kiugró hajszála sem volt a csattal összefogott kontyában. Bezzeg az enyém teljesen az ellentéte volt, kiengedett haj, talán még egy kicsit szeleburdi felfogással összevissza szállhatott volna, ha kint lennénk és a szél belekapna. Borzalom. Viszont a csendet valamivel meg kellett törnöm, elég volt a férfi felvont szemöldökére nézni, máris tudtam, hogy jobb ha én lépek először.
– Jó napot kívánok! Azért jöttem, hogy… – összetörjem az álmaikat velem kapcsolatban, lett volna eredetileg a vége, ha Iason nem beszél rá ennek a ténynek a fontosságára. Nem ismerem annyira, mint amennyire kellene, de az az igazság, hogy egy kicsit megkedveltem őt. A nő – akárcsak néhány perccel ezelőtt a fiú – a nyakláncra bámult, viszont kevésbé volt úgy elbűvölve tőle, belőle talán haragot és felháborodást váltott ki.
– Egy újabb szerencsétlen jelölt. Remélem maga tovább fogja bírni, mint egy hét. – kikerült, majd a folyosón haladva, egyszer csak balra fordult és eltűnt a szemeim elől. Utána néztem ugyan, de jobbnak láttam ha nem várakoztatom meg a férfit. Beléptem az irodába és helyet foglaltam. Ugyanoda ültem le ahol néhány perccel ezelőtt véleményem szerint az ismeretlen nő is helyet foglalt. Tény, hogy izgultam. Pontosan úgy, mint a legelső alkalomkor, most viszont kevésbé volt ismeretlen hely a számomra. Otthonosan azonban nem éreztem magam itt. Túlzottan hajlik minden a tökéletesség felé, aminek én nem vagyok és nem is lehetek a része. Hogyan állhatnék helyt, egy ilyen munkában? Nem tartom méltónak magam rá.
– Nos, azért jöttem, mert átgondoltam az ön és nagybátyám javaslatát. Mint azt tudja egyetemre járok, nem lehetek minden percben itt, viszont amiben tudok segíteni fogok. Ha ez így rendben lesz.
Nem voltam biztos abban, hogy ilyen választ várt, ennyire kikerülőset, amiből az ember csak nagy nehezen akar rájönni ez tulajdonképpen egy igen akar lenni, de nagyon okosnak kell lennie, hogy rájöjjön miként értelmezze a nyelvezetem.
– Rendben lesz. Kezdetben nem kap sok munkát, csak másolnia és számolnia kell majd. Ez elég egyszerű lesz, nemde? Viszont minden szombaton be kell hoznia az iratokat amiket hét elején adni fogok, önnek talán gyerekjáték lesz, de számomra nagy segítség ha nem kell ilyesmivel bajlódnom. Ha el fogyna a másolni való akármikor szólhat és újat kap, ezzel is meggyorsítva a munkánkat. Érthető voltam? Esetleg van kérdése amire válaszolhatnék? – határozottan komoly arcot vágott, valami olyasmit sugallva, hogy nem kéne neki semmilyen kérdéseket sem feltennem, mert abból bizonyosan semmi jó nem származhatna.
– Minden érthető volt. Arra lennék kíváncsi, hogy akár már most is kaphatnék ilyen iratokat? – ha jók a megérzéseim, akkor biztos nem szereti a lazsálást és értékelni fogja, hogy már most szeretnék neki látni. Különben sem számítottam arra, hogy elfogadom ezt a lehetőséget, mert nem akartam bármilyen fontos is legyen a nagybátyám. De így, hogy mást is belekevertek a döntésembe, ez kész szemétség a részükről.
– Persze! Tessék. – elővett a fiókjából egy nagy rakás papírt, irattartóba tette őket és úgy adta ide nekem.
– Nem kell az összes szombatig, csak annyi amit el tud addig készíteni. Az üres mintát a nagybátyjától kell kérnie, nálam pont elfogyott.
– Jó. Akkor elmegyek hozzá. Hol találom az irodáját? – kíváncsiskodtam, azt remélve akár már most ebben a pillanatban is mehetek.
– Második emelet, amint vége a lépcsőnek, ott a folyosón balra. Meg fogja találni, a neve az ajtón van. De ha már úgyis arra megy, elhozna egy köteg iratot nekem tőle?
Mit válaszolhatnék? Hogy nem teszem meg és keressen valaki mást? Elég nagy kiszúrás lett volna tőlem, ha nem teszek neki egy szívességet. Biztos nem lehet könnyű egyik irodából a másikba menni, főleg akkor ha ennyire szorít az idő. Csak bólintottam egyet, hogy még több időt spóroljak meg magamnak. Magamhoz vettem a tőle kapott iratokat és azzal kiléptem a teremből.
– Amint lehet itt vagyok. – szóltam még hátra, hogy lássa vajmi kevés szándékomban áll visszajönni ide.
– Várni fogom. – azzal becsuktam magam mögött az ajtót és igyekeztem megkeresni a lépcsőt amiről az imént szó volt.
A folyosón nyomasztó csend honolt, nem tudtam eldönteni melyik irányba menjek, abba ahonnan jöttem, vagy tovább egyenesen előre, hátha ott találom a felfelé vezető lépcsőt. Azt viszont nagyon jól tudtam már, hogy ha visszafelé megyek, abba a terembe találom magam, ahol a minap még várakoztam. Különben nem lehetek ennyire béna, csak a megérzéseimre kell hallgatnom, amik most azt súgják, hogy haladjak előre. Nehezen tettem egymás után a lábaimat előre, pedig mindig az a fajta vagyok, aki gyorsan siet és nem húzza az időt, ha elakar érni valahová a saját lábán. Félelem fogott el, ez tagadhatatlan. Mindig ez van ha szembe kell néznem az ismeretlennel, hiába a sok tapasztalat, a változtatás, van ami sosem fog megváltozni bennem, akármennyire szeretném. Ilyenkor meg egyáltalán nem jutnak eszembe a jó ötletek, hogy akár felhívhatnám a nagybátyám jöjjön elém, találjon rám, mert nem tudom merre kell mennem. Csak akkor amikor nagy nehezen eltalálok a lépcsőkhöz – ami így visszapillantva nem is volt olyan ördöngös, csak előre kellett haladnom, aztán befordulni a folyosó végén és a lépcsők máris a szemeim elé kerültek. Felmentem a lépcsőn a második emeletre. Az ajtó pontosan ott állt ahol Mr. Butterfield mondta a nagybátyám nevével ellátva. Gondolkodás nélkül bekopogtattam.
– Bújj be! – jött a válasz a kopogtatásomra, majd be is nyitottam.
Arthur. Mint már említettem Andrew totális ellentéte. Jó kedv, közvetlenség. Az irodájában kevésbé  volt az a bizonyos erőltetett rendszeresség jelen. Nem volt mindennek meg az a bizonyos helye, ahová a dolgokat vissza kell tenni, különben nem találja meg. Az íróasztalon iratmappák tornyosodtak, közvetlenül a fényképem mellett, amit szerintem mindenki láthat akkor ha belép ide és ostobaságokat feltételezhet, rólam és a nagybátyám kapcsolatáról. Most már kezdem érteni, miért feltételezte az elején Iason azt, hogy esetleg a szerelme lennék. Becsuktam magam után az ajtót.
– Szia! Csak azért jöttem, mert szükségem van néhány mintára és Mr. Butterfield említett valamilyen iratot, amire szüksége van. Tudod miről lehet szó? – kérés nélkül helyet foglaltam az íróasztallal szembe lévő széken. Arra gondoltam időbe fog telni mire mindet előszedi nekem és addig megszusszanhatok egy kicsit.
– Szervusz Ria! Örülök, hogy ezt hallhatom. Persze, az itt lévő dokumentumra, mind szüksége lesz. Bár ez egyszerre túl sok lesz neked, akarod, hogy segítsek levinni neki? – előhúzott néhány lapot közben a fiókjából és átnyújtotta őket nekem. Üres oszlopok, legalább tizenegy besűrítve egy lapon, néhány magyarázat hozzá, hogy minek is kell ott lennie, majd az összegek helye, dátum és a cég neve. Nem nagy falat. Bár elsőre bonyolultnak látszik, nem ez az első, hogy ilyet látok.
– Nem kell, boldogulni fogok egyedül is. Bár én annyira nem örülök annak, hogy ilyesmit kell mondanom. Pláne, hogy Iason-nek bele kellett keverednie ebbe! Mit dolgozik itt, hogy ez az egyetlen amihez ért?– térek rögvest a lényegre, ami igazán bántott. A nagybátyám felvonta a szemöldökét, látszott rajta, hogy elgondolkodik, majd belekezd a beszédbe.
– Igazából jó hír, hogy megismerkedtél vele. Kedves amúgy, csak néha szeret túlozni. Természetesen ért ő máshoz is, csak az itteni munkáját szereti és bizonyára úgy érzi, hogy nem tudna semmihez se kezdeni magával. Gondolj csak bele, ha nem azt tehetnéd, amit igazán szeretsz, hanem azt amihez értesz, de nem érzed az igazinak. Nem lennél elkeseredve?
– De lehet, viszont néhány dolgot akkor sem kellett volna megosztanod vele. – jegyzem meg, halkan.
– Néhány dolgot? Mire gondolsz? – kérdez vissza rögvest, úgy tűnik teljesen mindegy, hogy milyen hangnemben beszélek, a nagybátyám hallása úgyis jó.
– Tudod nagyon jól, hogy mire célzok.
– Csak nem baj, hogy meséltem neki rólad és Blake-ről? Úgyis megtudta volna, jobb most mint később.
– Ami történt, akkor sem tartozik rá és nem kell félned, nem vetítem át rá a Blake iránti érzéseimet. Szóval megnyugodhatsz. – próbáltam menteni a menthetetlent, viszont tudom, hogy ő ismer engem. Néha olyasmit is elmondtam neki, amit nem kellett volna, így mindent tud, többek közt azt amit nem kellene vagy nem tartozna rá. Persze, hogy amint lehet felhasználja ellenem! Nem lep meg, én sem tennék máshogy, csak azért, mert jobb belátásra akarnám téríteni őt.
– Ez biztos? Na és mi volt a helyzet Archibald Zalver-el? Blake előtt ő volt a kiszemelted.
– Csak tizenegy voltam, nem is mondtam el neki, hogy tetszene vagy ilyenek. – legyintettem egyet, mintha semmit sem jelentett volna a dolog. Holott minden egyes tényező az életemben határozottan fontos. Éppen úgy, az első szerelem is, amit őszintén megvallok, gyerekként elég rémes ízlésem lehetett, mert mostanra egyáltalán nem tetszik Archie, sőt szerintem nem tetszett, csak azzal áltattam magam, hogy igen. Persze ezt nem mondtam ki hangosan a nagybátyámnak. Elég fura lett volna, ha a gondolataimnak hangot adok.

folyt köv.
Vissza az elejére Go down
https://adonisiamoore.hungarianforum.net
 
Első fejezet
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The revolt of the blackbirds :: A fekete rigók lázadása :: A fekete rigók lázadása-
Ugrás: