The revolt of the blackbirds
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

The revolt of the blackbirds


 
HomeHome  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox

Latest topics
» Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén
Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén EmptyHétf. Szept. 21, 2020 6:07 pm by Armaita

» Armaita
Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén EmptyCsüt. Szept. 03, 2020 3:58 pm by Armaita

» Kód
Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén EmptyCsüt. Júl. 16, 2020 4:10 pm by Adonisia Moore

» Első találkozás
Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén EmptyVas. Jún. 21, 2020 10:39 pm by Ayelet

» Sabrael
Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén EmptyVas. Jún. 21, 2020 7:20 pm by Sabrael

» SziMó
Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén EmptyVas. Ápr. 05, 2020 6:56 pm by Adonisia Moore

» Minta
Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén EmptySzomb. Ápr. 04, 2020 11:29 pm by Adonisia Moore

» Miért pont Tales Moon?
Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén EmptyCsüt. Júl. 12, 2018 8:19 pm by Adonisia Moore

» A jó a rossz és az éhes cápa
Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén EmptySzomb. Márc. 17, 2018 5:46 pm by Adonisia Moore

Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (7 fő) Pént. Szept. 11, 2020 11:44 am-kor volt itt.

Új téma nyitása   Hozzászólás a témához
 

 Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén

Go down 
SzerzőÜzenet
Armaita
Angyal
Angyal
Armaita

Hozzászólások száma : 6
Join date : 2020. Jul. 21.

Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén Empty
TémanyitásTárgy: Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén   Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén EmptyCsüt. Szept. 10, 2020 5:20 pm

Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén Cafe-du-dme-paris-early-20th-century-ERGDH1
Vissza az elejére Go down
Armaita
Angyal
Angyal
Armaita

Hozzászólások száma : 6
Join date : 2020. Jul. 21.

Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén   Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén EmptyCsüt. Szept. 10, 2020 5:21 pm

To: Sabrael


A párizsi kávézók méltán híresek és tömöttek. Emberek jönnek-mennek, s néha nem emberek is, ám erről ők mit sem sejtenek. A pincérek kötényét viselem, jelenlegi feladatomhoz a legkiválóbb álca, így bárkihez hozzá férhetek, mert néha nem csak a háttérből szükséges dolgoznom. Szeretek itt lenni, noha tisztában vagyok azzal, őrangyalként nem volt választásom, hol vagyok, s kikkel. Talán ez segített ahhoz hozzá, hogy valóban képes legyek megkeresni az emberekben a jó szívükhöz vezető utat. S mekkora ereje lehet kisebb gesztusoknak! Az emberek szeretik, erre már korábban rájöttem, s azt hiszem, ebben eléggé hasonlítunk. Ezek az apró figyelmességek azok, amelyek jelzik: számítunk a másiknak.
Mennyire csalfa lehet ez. Hiszen függünk ettől, attól, hogy mások visszajelzései alapján értékeljük önmagunkat. Nekem mégis szívhez szólóak a reakciók. Megnyílik a szív, megnyugszik a lélek és ha csak pillanatra is, rálátásuk lesz arra a szépségre, amely mindenhol ott lakozik. Jó, persze, mondhatod, hogy rózsaszín szemüvegen keresztül látom a világot. Holott tényleg nem hiszek a rossz tettekben. A szándék mindig jó mögötte. Legyen akármi az indíttatás. S alakuljon át bármivé is, amelyet környezete formáz benne, míg végül eljut a cselekvéshez.
Hogy nehéz-e? Mert hogy mondják, sokkal könnyebb az embereket a bűnre rávenni, mint az erényeket követni. Szerintem meg pusztán tapasztalások. Megélni, s ezen keresztül tudásra szert tenni. De ezt sosem mondtam ki, egyedül a Teremtőm felé nyitottam meg ebben szívemet, elfogadva, bármiként is reagál. És most itt vagyok. Mert hiszek abban, hogy a jó akarat és a szeretet a mozgatórugója mindennek. Mint ahogy annak ... nnnem, nem hiánynak mondanám. Rá való vakságnak annál inkább.
- André, vedd át a hetest - Pierre ledobja a kötényt és kisiet. Utánézek némán, csodálkozva. De nincs baj, csak vészes cigaretta hiánya van. Felveszem az asztalról a letett mappát és az asztalhoz sietek, látva, hogy már ülnek is.
- Szép napot kívánok! - Egy hölgy ül az asztalnál, mosolyom neki szól, nekem meg az ő döbbenete, ahogy felém fordítja a tekintetét.
- Tudhattam volna, hogy még ezt is képes vagy megcsinálni - csodálkozva tekintek rá erre a megjegyzésre. - Mikor hagysz már békén?
- Itt dolgozom. És már három hónap is eltelt - csendes mosollyal válaszolok neki, nyugodtan. Remélve, hogy ez lenyugtatja, s egyben megnyitom felé jó szándékomat.
Talán nem kellett volna, mert abban a pillanatban, hogy elér a lelkéhez, lecsapja menüt és a táskáját kapja fel.
- Vagy hívsz másik pincért, vagy kirúgatlak - hátralépek, zavart mosollyal, amely mégis megértő. Mintha... nem kapna levegőt. Elengedem a segíteni akarást, s látom, ahogy ettől megnyugszik.
- Ahogy óhajtja, hölgyem - hajolok meg, s a pulthoz lépek. - Lejárt a munkaidőm, de a hetes rendelését már nem tudtam felvenni. Megtennétek, hogy átveszitek? Angyalok vagytok, köszönöm!
Még akkor is mosolygok, mikor kilépek a szolgálati ajtón, aztán csak sóhajtok egyet.
Clara volt az egyik feladatom, két évvel ezelőtt kezdőtött, s három hónappal ezelőtt ért véget. Nem voltunk kapcsolatban, nem jártunk, ám nagyon jó barátok lettünk. Őrangyala jött hozzám, segítséget kérni, s felvállaltam. Tudtuk, hogy lesz számára majd egy mélypont, amikor felébred abból az önbecsapásokból, amelyeket maga köré húzott védelemnek. Ez abban merült ki, hogy a dühe rám zúdult, ami érthető volt és fenyegetések közepette kidobott az életéből. Három hét múlva sírva hívott fel, hogy megbánta és hogy bocsássak meg. Megtettem, majd három órán keresztül kiöntötte a szívét. A folyamat elindult, de ez még csak az első lépcsőfok. S most, újfent mélyponton van, s pont nem kellett volna találkoznia velem. Őrangyala üdvözölt, ismerősként, ám békén hagyott minket, mint ahogy arra sem reagált, mikor rám förmedt. Nem ez a feladatunk, mi csak vigyázunk rájuk, nem alkotunk véleményt. S egy sajnálom, az már annak számít. Furcsák az emberek érzései. Nem értem, mi az a sajnálat, s mi az a düh.
Amit viszont értettem és megértettem, hogy túl sok voltam neki. Azt a szeretetet és figyelmet, amit adtam, s korántsem magamból, mert nem a sajátom, csak közvetítek, teljesen agyonnyomta.
Sóhajtok egyet. Kutatni kezdek régi barátom után.
- Sabrael? Megkereshetlek?
Az égre tekintek, míg várakozom a válaszra.
Vissza az elejére Go down
Sabrael
Angyal
Angyal
Sabrael

Hozzászólások száma : 9
Join date : 2020. Jun. 21.

Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén   Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén EmptyPént. Szept. 11, 2020 11:41 am


Armaita & Sabrael



Indie zene szólt valahol a távolban, amire figyelmes lettem és ami egy darabig lekötött. A munkámmal voltam elfoglalva ugyan, de ha kellett ha nem a rádióban már legalább tizedjére adták ugyanazt a számot. Persze csodás körforgásban egyebek mellett is, de mintha valaki így akarna szórakozni velem és a függőjévé tenni, mert olyan fülbemászó a dallama, hogy nem lehet nem oda figyelni rá.
Talán emiatt is figyeltem fel jobban rá, mint általában, mert már vártam, hogy az emberek mikor küldik újra és újra a szeretteiknek, csak egy másik névvel, másik szándékkal, valami más alkalomból. Az iratokra dőltem, már nem bírtam tovább, hogy nem foghatom vissza, hogy nem állíthatom meg, hogy nem parancsolhatom meg valaminek, hogy abba hagyja, mert… ebbe nem lehetett beleszólásom. Inkább csak elfogadtam, hogy ez van és hagytam, hadd szokjanak a füleim hozzá az újonnan sokadjára hallott zenéhez.
Mit meg nem adnék egy kis csendért. Na jó, tudom, hogy csak vissza kellene térnem és hagyni ezt az egész szereplést másnak, de megígértem, hogy segítek, leszek egy beugró szereplő, aki majd megmutatja milyen csínján bánni azzal amid van és beérni vele. Minden felmérés eredménye amire csak szükség volt itt van ezen az íróasztalon, csak…
Vannak akik azt akarják, hogy fejlesztés legyen, még több pénzkidobás, vannak akik még több fizetést akarnak kapni és vannak azok akik… felbéreltek egy szakembert. Nem vagyok szakember, de nekik ezt nem kell tudniuk. A külsőm sajnos túl éretlenné tesz, de a határozott hangom elhallgattatná az utolsó feleslegesen szájalót is, ha megengednék, hogy használjam. De most papíron kell jeleskednem. Azokat az értelmetlennek tűnő ábrákat meg úgy előadni nekik, hogyha továbbra is ezzel akarnak foglalkozni akkor csökkenni fog a bevételük. Nem értem miért nem néznek új erőforrások után. Mindenkinek könnyebb lenne. Még azonban nem bólintok rá semmire sem. Van még egy kis időm, mondjuk a hónap végéig. Addig elhúzhatom az időt, addig lehetek ebben a szerepben, nem fog megzaklatni senki sem, csak éhenkórász barátunk könyörög a figyelemért. Vele még el fogok tudni bánni, vagy ha nem hát lekötöm a figyelmét, valamivel. Egyre okosabb, egyre több lehetőséget lát meg és ragad is meg, de mindig ott leszek a nyomában, valahogyan. Csak…
~  Sabrael? Megkereshetlek?
Ez volt az a kérdésed, amire először nem akartam válaszolni, mert nem tudtam hogyan fogadhatnálak vagy fogadnád azt, hogy nem a megszokott helyemen vagyok, hogy nem fel kell tekintened, hanem csak egyenesen előre.
Hallgattam. Tudod imádlak piszkálni, mint mindenki mást, aki csak az én társaságomért könyörög. Hagyni kell titeket egy kicsit, hogy elfogadjátok még azt is megválogatom mikor és mennyit válaszolok nektek. Idegesítő nem igaz?
Összeszedtem az iratokat az asztalról, betettem egy mappába és még mielőtt bármiről is véleményt mondhattam volna kulcsra zártam az íróasztal fiókjában. Ez holnap is megvár, sőt még holnap után is itt lesz.
– Most haza kell mennem, Mila. Sürgős. Ha kérdeznék akkor családi ügy miatt, szülni fog az asszony és megígértem, hogy mellette leszek. – Mila jó nagyot nézett, a külsőm miatt mégis mit remélek, valami hihetőbbet kellett volna kitalálnom. De így legalább biztosan nem fognak zavarni. Nem is kell. Nagyon nehezen fogok kivetkőzni ebből a fehér inges üzletember külsőből, már előre látom. De nem baj. Mielőtt persze megkérdezné, hogy mi lesz belőle ha világra jön, egyből rávágom a válaszokat.
– Lány és Anaïs lesz a neve, drukkolj, hogy ne az én hajszínemet örökölje, a feleségemnek sokkal szebb haja van. – újságolom tovább, szedelőzködős közben. Szerencsére nem fogunk sokat együtt dolgozni, hogy rájöjjön nincs itt semmiféle feleség sem holmi lánygyermek.
– Most megyek! Ha van valami hagyd kérlek az irodában, holnap délben átnézem. Köszönöm! Legyen szép napod! – és nem lesz szép napja, mert itt hagyom, mert neki kell kimagyaráznia, hogy mégis hová tűnhettem el.
Kilépve az utcára az épületből egy kicsikét megkönnyebbülök.
– Volt egy kis dolgom, nézd el, de tulajdonképpen hol vagy most? Felkereshetlek én. – ha rajtam múlik csak szépen, ráérősen de ha rajtad… Tudom, hogy nem várod meg és ott teremsz, mondjuk közvetlen előttem. Mert nem rejtőzőm el, csak tényleg nagyon le kéne cserélnem már ezt az inget. 


•• Words: Meg se merem számolni olyan kevés   •• Music: Fly •• Note: Remélem tetszik   © ••



Vissza az elejére Go down
Armaita
Angyal
Angyal
Armaita

Hozzászólások száma : 6
Join date : 2020. Jul. 21.

Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén   Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén EmptyHétf. Szept. 21, 2020 3:10 pm

Szeretem a kék eget. Őrangyalként volt olyan védencem, aki a természet olyan gyermeke volt, hogy egész nap a szabad ég alatt volt. Élveztem. A kék ég, a levegő, a madarak, fák, nagyon hasonló érzetet adnak a Mennyekhez. A városban ez az érzet eltűnik, s mégsem azért lenne más, mert az emberek érzeteit átérezném. Megérteni, megérezni, más-más dolog. Ezért, ha tanácstalan voltam, mindig a kék égre emeltem tekintetem.
Nem vártam azonnali választ, s nem is bámulhattam az utcán állva a kék eget, hosszú percekig. Az élet mindenkinek zajlik tovább, s a feltett kérdésekre, előbb-utóbb, mindig megérkezik a válasz. Türelmes vagyok.
Virágok mosolyogtak rám az üzlet előtt, Hanael mosolyát és kacagását idézve bennem, így, bár vágott virág volt, amiért mindig szomorkodom, elvettem egy csokorral, s az árát apróban az eladó lány kezébe nyomtam, egy köszönöm kíséretében, majd mélyet lélegeztem a mézes illatból, ami a csokorból áradt.
Közben ér el válasza, s belemosolygok a csokorba.
- Ugyan, kérlek. Jelezd, mikor jó, s hol, s ott termek. Vagy tudod mit? A legjobb, ha nálam találkozunk. Megtalálsz - s küldöm neki a virágcsokor illatának érzetét is. Szeretem megosztani az örömet, mint ahogy szeretem megosztani mindazt a jót, amit csak lehet és ahogy csak lehet. Még ha éppen ezért is kértem meg angyal társamat, találkozhatnánk-e.
Az pedig nem volt más, mint az egyik ház teteje, kicsit távolabb minden mástól, mégis, kisebb oázissá berendezve. Vágyom el, a városból, ám vannak küldetéseim, mik idekötnek, így egy kisebb oázist teremtettem a kibérelt lakás tetőteraszára, amit csak a madarak láthatnak. Az épület távol áll a többitől, s magasan helyezkedik el.
Kellemes párnakupac, heveréshez és egy kisebb, fonott fotel és kanapé, szintén tele párnákkal. Így akkor érkezik, mikor kedve van, s akkor távozik, mikor elege van. Hiába nem fogyasztunk semmit, szeretek kedveskedni, s egy kancsó friss víznél nincs jobb, s egy jó adag gyümölcsnél. A virágcsokrot is az asztalra tettem, mely boldogan fogadta az angyali energiát. Sokáig lesz szép.
- Üdvözöllek! Köszönöm, hogy rám értél - de az üdvözlés után nevetve karolom át, üdvözlésképpen. - Nem tartalak fel - élvezem a társaságát, nagyon is, ám feladataink, teendőink vannak, s az idő a legértékesebb dolog ebben a világban.
- Tanácsodra lenne szükségem - mert erre csak ő tud számomra megfelelő választ adni. S mert már régen láttam.
Vissza az elejére Go down
Sabrael
Angyal
Angyal
Sabrael

Hozzászólások száma : 9
Join date : 2020. Jun. 21.

Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén   Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén EmptyHétf. Szept. 21, 2020 3:16 pm


Armaita & Sabrael



Soha senkinek se vallanám be, hogy ez a szerep mennyire tetszett és tetszik nekem, még akkor se ha harapófogóval próbálnák kiszedni belőlem a választ. Ezért leplezem az eredeti érzéseimet, már ha ezeket érzéseknek lehet nevezni és állok komolyan a helyzethez, tőlem megszokott módon. Még el kell gondolkodnom azon, hogy mire bólintok rá. Hogy egyáltalán van értelme igent mondani a szervezetnek és hagyni, hadd tegyék a dolgukat úgy ahogy eltervezték. Nagy az ellenszenvem az ötletükkel kapcsolatban ez tény, de ki fogom bírni, őket is meg kell győznöm, hogy amit gondolok az helyes, tegyenek úgy, mert még az ég is ezt akarja.
Nem akartam csalódást okozni azoknak az őrangyaloknak akik az emberek mellett álltak és titokban engem figyeltek, mert kíváncsiak voltak, rám, a munkámra, az meg végkép érdekelte őket, hogy miért én vagyok itt, nem pedig valaki más. Persze, hogy valaki másra vártak és engem kaptak meg az illető helyet. Aki talán sokkal mosolygósabb és kevésbé komoly ábrázatú.
Nem azt mondom, hogy a szám nem áll mosolygásra, de nem itt és nem most fogom akárkinek akármit elismerni, hogy milyen ügyesen végzi a dolgát, csak így tovább és hasonlók. Mert dicséret nélkül is tudniuk kell, hogy ha én nem, de más biztosan büszke rájuk. Olyasvalaki aki felettük áll, akitől a parancsot kapják és több útba igazítást persze, tehát ami nem rám tartozik arra kevés figyelmet szentelek.
Persze ha hívnak, vagy segítség kell akkor segítek, mert ez a dolgom. Kötelességem válaszolni mindenkinek, van akinek egyáltalán nem szeretek, de kénytelen vagyok rá, mert máskülönben biztos nem szólna nekem feleslegesen és ugye itt van Armaita. Ő egy másik világ, egy másik kategória, nem lehet akárkivel összehasonlítani, belőle csak egy van. Csak neki van ilyen jelleme. Sosem mondtam el neki ugyan eddig, de örülök annak, hogy erényangyal lett, az elődjével sehogy se tudtam megtalálni a közös szót, hiába jóakarat ide vagy oda, de messzire elkerültem, amikor lehetett. Nem úgy Armaita-t! Amióta egy kicsit felbátorodott – nem értettem mire fel olyan tartózkodó típus – máris normálisabb a szememben. Mármint jóakarat szintjén normálisabb, mint az elődje.
Előtte tudom, hogy nem kell görcsösen komolynak lennem, mert ha akarnék se tudnék. Olyan… Szerintem elég ránézni és értelmet nyer a bohókás kifejezés.
– Rendben, legyen ahogy szeretnéd. – most úgysincs nagy kedvem kötekedni. Ismerem az otthonát, tudom merre találom.
Aztán elfog az az érzés, tudom, hogy nem az enyém, ezért nem is kezdek el pánikolni, csak… csak nem számítottam rá. Vagyis, de talán számítottam arra, hogy megosztja velem az érzéseit, hogy küldi az energiát, hogy megtesz minden tőle telhető jót, mert ez ő. Megérkezem hozzá. Köszönt, szokásához híven alig lépek be az ajtón és máris eláraszt azzal amit ő képvisel, a jó akaratával, a barátságával.
– Üdv, örülök, hogy itt lehetek és hogy ennyire vártál. – viszonozom az üdvözlő ölelését is, majd amikor azt mondja, hogy a tanácsomra lenne szüksége kíváncsian figyelek rá.
– Nem tartasz fel. – teszem még előtte hozzá.
– A tanácsomra lenne szükséged? Miben? – ha beljebb enged akkor keresek egy ülőalkalmatosságot, hogy leülhessek és megtárgyalhassuk a gondjait. 


•• Words: Meg se merem számolni olyan kevés   •• Music: Fly •• Note: Remélem tetszik   © ••



Vissza az elejére Go down
Armaita
Angyal
Angyal
Armaita

Hozzászólások száma : 6
Join date : 2020. Jul. 21.

Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén   Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén EmptyHétf. Szept. 21, 2020 3:40 pm

Belemosolygok újfent a virágba, válaszát hallva. Ha nem lenne számára megfelelő, úgy bizonyára más helyet javasolt volna. S biztosan örülni fog a virágoknak is. S remélem,  nem tartom fel, bár tudom, akkor mondta volna.
Jó újra átölelni és látni, akármilyen régen vagy hamar váltunk is el. Sabrael közelében rendeződnek a gondolataim, ha éppen teljesen maximálisan mindent bele akarok adni az energiámba.
- Mindig nagyon várlak! - Ugyan a hátát nem ütögetem meg, sokkal inkább kedvesen zárom karjaim közé.
Megkönnyebbülök, hogy nem tartom fel, noha tudom, jelezné.
A teraszra vezetem magunkat, ahol kényelmesen helyet foglalhatunk, s ő is, ahol megfelelőnek találja. A vízre kérdőn mutatok, és a gyümölcsökre is, jelezve, hogy kér-e.
Kedvelem a tetőtéri teraszt, a maga dzsungelével és virágaival, sokat vagyok itt, aki érzékeny rá, képes ezt érezni.
- Öhmm - kezdem a kezemet kicsit tördelve simogatni. Mert valóban zavarban vagyok.
- Mondhatnám, hogy az, ami mindig. És... azt hiszem, hogy most egy kicsit... többet adtam, mint kellett volna - felelem zavartan.
De mivel valóban nem akarom feltartani és a zavarban levés nálam nem csak szokatlan, de rövid éltű, hamar a tárgyra is térek.
- Egy ember hívott, és szerette volna, ha segítek neki abban, hogy saját magával kapcsolatban megértse a saját jó szándékát. És hát...- zavartan vakarom meg a tarkóm.
- Azt hiszem, nagyon sok jóakaratot adtam neki át, amivel a maszk ellentámadásba lendült és ... gyűlölni kezdett. Túl sok voltam neki. Elmentem, hogy időt és teret adjak neki, de ma.. szóval összefutottunk és azt hiszem még mindig hatásom van rá, mert nagyon kikelt magából. Pedig visszavontam az erőt és a kapcsot, de nem látom, hogy mit okozott ez benne, mert ... szóval azt hiszem, az arany középutat kéne megtalálnom, mert így sem hagyhatom. - aztán kifakadok.
- Én tényleg ennyire sok tudok lenni? - Nézek rá kétségbeesetten. - Azt mondta, hogy megfullad a szeretetemtől, hogy nem tud vele mit kezdeni, annyira sok. De tudom, hogy csak elhinni nem tudja magáról, hogy szerethető. - azzal nem foglalkozom, hogy a jóakarotot összekeveri a szeretettel, mert sokan félreértik.
Aztán sóhajtok egyet. Már régóta nem történt velem ilyen és biztos vagyok benne, hogy ebben csak Sabrael tud segíteni. Megérzéseim mértékletességet jeleztek, hogy ezt kéne gyakorolnom, ám nem tudom, hogyan. És nem szeretném, ha más látná kárát annak, hogy mindent teljes szívből és száz százalékosan adok. Mert néha ez lesz a vége.
Vissza az elejére Go down
Sabrael
Angyal
Angyal
Sabrael

Hozzászólások száma : 9
Join date : 2020. Jun. 21.

Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén   Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén EmptyHétf. Szept. 21, 2020 3:43 pm


Armaita & Sabrael



Szeretek a közelében lenni. Nincs azzal semmi baj, ha ő hív, ha ő keres fel valamivel kapcsolatban. Sose lopja az időmet, de ezt mindig el kell mondani neki, hogy ne féljen már ennyire tőlem. Hogy egyenrangúak vagyunk, hogy kezeljen nyugodtan a barátjaként, mert az vagyok. Még ha nem is olyan gyermekien vidám az ábrázatom mindig, mint az övé, de igyekszem nem túl komoly lenni. Nem túl komolynak mutatkozni mellette, mert tudom már, hogy milyen, hogy mi motiválja őt, hiszen sikerült egy kicsit legalább kiismerni. Nem bújik ki az öleléséből, nem is tolom el őt magamtól, attól tartok zokon venné és túlságosan megsérteném ezzel, azt meg nem akarom.
– Én meg mindig nagyon szívesen jövök amikor hívsz. – csak persze késve, sose akkor amikor hív, de ezzel nincs akkora nagy baj szerintem, addig fel tud készülni, az érkezésemre. Időt adok neki ezzel, hogyha úgy van esetleg meggondolja magát, hogy most mégsem ér rá. De ez persze sosem történik meg, mert sosem díszből keresi a társaságomat és ezért is nagyon hálás vagyok neki. A felajánlott vízre és gyümölcsökre egyelőre csak nemlegesen megrázom a fejem, egyfajta köszönöm most nem kérek módra. Nem akarom megbántani őt, de bizonyára sejtheti, hogy nem élek semmi ilyesmin, talán csak egy kis vízen, de most az sem létszükséges, megvagyok nélküle.
– Nem hiszem, hogy most meg kellene ezen lepődnöm. – megpróbálok mosolyogni. Előtte mégsem játszhatom a fapofát, akinek semmiféle mimika nem szökik az arcára. Ő a jóakarat erény angyala, ennyit megtehetek érte. Hogy próbálok mosoly féleséget intézni felé. Hogy ne a komoly és elérhetetlen oldalamat lássa.
– Miért volt szüksége rád? Mit akart megérteni önmagával kapcsolatban? – kíváncsiskodtam, mert biztosra véltem, hogy ez az a kis részlet amit nem mindig mer magától elmondani. Kell egy kis noszogatás neki. Vagy várjunk, dehogy kell. Nincs szüksége noszogatásra, mert magától is elmondaná csak… igyekszem azt éreztetni vele, hogy tényleg érdekel a problémája és odafigyelek rá is. Közben helyet foglalok.
– Nem az én dolgom megítélni téged Armaita. Tőled függ, hogy mihez kezdesz az ajándékkal amit Atyánktól kaptál. Ne félj attól, hogy esetleg rosszul teszed azt amit teszel, vagy túl sok lennél. Nem a te hibád, hogy Atyánk ilyen különlegesnek teremtette az embert. Való igaz, hogy sokszor én magam sem értem őket, de nem keseredem el. Nem adom fel. Légy bátor, erős és ne csüggedj! – igyekszem biztatni egy kicsit, hogy véletlenül se essen kétségbe.
– Szeretnéd ha megismertetném magam vele, valahogyan? Ha visszafognám esetleg és mértékletességre inteném ott ahol te túl sokat adtál neki esetleg?


•• Words: Meg se merem számolni olyan kevés   •• Music: Fly •• Note: Remélem tetszik   © ••



Vissza az elejére Go down
Armaita
Angyal
Angyal
Armaita

Hozzászólások száma : 6
Join date : 2020. Jul. 21.

Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén   Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén EmptyHétf. Szept. 21, 2020 6:07 pm

Felderül pillantásom. Szeretek vele lenni, s jó hallanni, hogy szívesen jön. Pedig bizonyára elfoglalt lehet.
Csak biccentek arra megértően, hogy nem kér fogyasztani semmit. Én sem eszem, s iszom, valahogy mégis megkedveltem az emberi vendéglátás ezen módját, azt hiszem.
- Ahh - mosolyodom el halványan. Igaza van, mikor nem adok sokkal többet, mint kéne? És igen, azt gondolom, itt van a dolgok kulcsa. Megtalálni a kellő mértéket. De vajon tényleg kell? Lehet, hogy a roham a jó? Ha nem engedem ezzel, hogy az emberi ego rendelkezzen annyi erővel, hogy visszaverje, elterelje mindezt? Mi a jó és a helyes?
- Kevés önbizalma volt azzal kapcsolatban, hogy ő jó, hogy tud adni és az fontos. Márpedig a sorsának egy része éppen az adás játszik szerepet. És  nem élvezi, ha ad. Fél attól, hogy nem kéri a másik - elgondolkodom. Fura, olyan, mintha magamról beszélnék.
- Igaz - ha megkérdőjelezem képességem, azzal Teremtőm döntésében kételkednék és annak helyességében, azt pedig nem teszem, mert sosem tudnám ezt tenni.
- Én rontottam el, nekem kell helyrehozni. Nem szeretnélek külön leterhelni mindezzel. - zavarba jövök, elég rendesen. - Csak nem tudom, hogyan tudnám visszafogni magam. Vagy... hogy egyáltalán kell-e? Hiszen... - gondolkodom el ismét. - elég vastag kérget növesztett a szíve köré, hogy ne érjék csalódások. S elbújtatta mögötte a jó szándékát, mert félt, fél... hogy megsérül így. Nem tudom.. nem hiszem, hogy a mértékletesség számára jó lenne. Arra azt hiszem... - sóhajtok mélyet és túrok a hajamba, majd karolom át a lábaim, ahogy a földön ülök végül, magam elé felhúzva lábaim. - Nekem van szükségem.
Eltöprengve pillantok fel rá.
- Hogyan tudnám megtanulni, hogy mikor jó megállni és hogyan fogjam vissza magam?
Hiszen az én hibám, hogy az erőm még mindig dolgozik rajta. Az is lehet, hogy már régen megoldotta volna, hogyha nem adom neki túl a képességemet. Ahhh!
Homlokom a térdemnek döntöm.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén   Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén Empty

Vissza az elejére Go down
 
Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The revolt of the blackbirds :: Where’s my love alternative :: Próbafülke :: Játéktér :: Armaita & Sabrael története-
Új téma nyitása   Hozzászólás a témáhozUgrás: