The revolt of the blackbirds
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

The revolt of the blackbirds


 
HomeHome  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox

Latest topics
» Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén
Első találkozás EmptyHétf. Szept. 21, 2020 6:07 pm by Armaita

» Armaita
Első találkozás EmptyCsüt. Szept. 03, 2020 3:58 pm by Armaita

» Kód
Első találkozás EmptyCsüt. Júl. 16, 2020 4:10 pm by Adonisia Moore

» Első találkozás
Első találkozás EmptyVas. Jún. 21, 2020 10:39 pm by Ayelet

» Sabrael
Első találkozás EmptyVas. Jún. 21, 2020 7:20 pm by Sabrael

» SziMó
Első találkozás EmptyVas. Ápr. 05, 2020 6:56 pm by Adonisia Moore

» Minta
Első találkozás EmptySzomb. Ápr. 04, 2020 11:29 pm by Adonisia Moore

» Miért pont Tales Moon?
Első találkozás EmptyCsüt. Júl. 12, 2018 8:19 pm by Adonisia Moore

» A jó a rossz és az éhes cápa
Első találkozás EmptySzomb. Márc. 17, 2018 5:46 pm by Adonisia Moore

Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (7 fő) Pént. Szept. 11, 2020 11:44 am-kor volt itt.

Új téma nyitása   Hozzászólás a témához
 

 Első találkozás

Go down 
SzerzőÜzenet
Adonisia Moore
Admin
Admin
Adonisia Moore

Hozzászólások száma : 42
Join date : 2015. Jun. 07.
Age : 25

Első találkozás Empty
TémanyitásTárgy: Első találkozás   Első találkozás EmptyVas. Jún. 21, 2020 7:43 pm

Első találkozás Original
Templom - Las Vegas
Vissza az elejére Go down
https://adonisiamoore.hungarianforum.net
Ayelet
Angyal
Angyal
Ayelet

Hozzászólások száma : 6
Join date : 2020. Jun. 21.

Első találkozás Empty
TémanyitásTárgy: Re: Első találkozás   Első találkozás EmptyVas. Jún. 21, 2020 7:54 pm

Nem hagyom magam. Nem. Akárhányszor figyelmeztetnek, én kimozdulok, és akkor is feltalálom magam. Az, hogy nincs szemem, nem jelenti azt, hogy tehetetlenül lennék, s most épp egy kis mennyei érzetre vágytam. A templomban mindig úgy éreztem, hogy közelebb vagyok régi otthonomhoz. Hiányzott az az űrbéli csönd, itt minden túl zajos, mindenhonnan annyi zaj ért, ami odakint nem jutott el hozzám. Talán túl sokat hagytam volna ki az életemből?
- Atyám, visszajössz vajon valaha is hozzánk? – mondtam ki hangosan is, ami kérdés bennem motoszkált egy ideje. Hiányzott Ő is, rettenetesen. Nem érzékeltem senkit a közelben, emiatt bátrabban meg mertem nyílni. A fejem lehajtottam, hogy azt, aki belépne, s a közelemben ülne le, ne rémisszem halálra a szemem hiányának látványával. Annak helyén fekete sötétség kavargott elmondások szerint, éppoly sötétség, mint a teremét előtt, mielőtt engem teremtettek volna.
Hisz én a teremtett világ születésekor „ébredtem”, akkor teremtet meg az Úr engem, hogy vigyázzam a világa rendjét. Minden egyes pillanatát élveztem, most itt minden olyan idege mégis, pedig betéve ismertem ennek a bolygónak a tulajdonságai. Jártam is itt egyszer személyesen, hát miért szomorkodnék mégis?
Mert tudom, hogy én itt idegen vagyok. Nem tartozom ide. Nem találom helyem az angyalok közt, megrémülnek tőlem.
- Fogok még látni valaha? – faggatom a néma ürességet. Nem szól hozzánk. Három évtizede nem mutatja jelét, hogy itt lenne köztünk. Hogy egyáltalán van. Csupán idegen léptek kopogása hallatszik a templom kőpadlóján, valaki közeleg. Hogy ki, nem ismerem, alig néhány táram ismerem csak fel, akikkel korábban dolgoztam már a Földön, ilyen-olyan okokból. Megsúgom, egy kezemen meg tudom számolni, hány ilyen alkalomra került sor.
- Ki vagy? – kérdem, felé sem fordulva. Ahhoz kényelmetlenek a padok, hogy megtegyem.
Vissza az elejére Go down
Sabrael
Angyal
Angyal
Sabrael

Hozzászólások száma : 9
Join date : 2020. Jun. 21.

Első találkozás Empty
TémanyitásTárgy: Re: Első találkozás   Első találkozás EmptyVas. Jún. 21, 2020 8:31 pm


Ayelet & Sabrael



El kellett rejtőznöm. Sosem lehet tudni, hogy mikor néznek lehetséges céltáblának és állítanak meg, mert egy jó ideje nem láttak. Tudom, hogy képesek lennének a kifaggatásra és ártó kémnek gondolva magyarázkodhatnék, de igazából úgysem lenne kinek. Elhallgattatnának még mielőtt kimondhatnám a nevem és a céltalan szándékaimat. Erény angyal vagyok, nem harcos. Sose a harcról voltam híres, ha szólítottak is inkább hagytam, hogy még többször és többször tegyék ezt meg, míg végül bele nem untak, hogy nincs válasz. Persze, hogy nincs válasz. Ha valamit csak kívülálló szemlélőként próbálsz megvizsgálni és úgy látod mindenkinek meg van a nyomos oka a saját igaza mellett állni és mindegyiket jónak látod… Na akkor vannak bajok. Próbáltam és mai napig próbálok pártatlan lenni. Hogy ez bajt jelentene? Persze, hogy azt. A hallgatás is valaminek a beleegyezését jelenti, csak még senki sem jött rá, hogy vajon mibe. Már nem áltatom magam reményekkel, pedig lehet, hogyha azt tenném nem jutna idő a felemésztő önsanyargatásra. Csak túl kellene lépnem azon, hogy ez van és kész, az élet megy tovább csak nem úgy ahogyan azt mi is szeretnénk. Mert ugye nem így szeretnénk élni az életünket? Örökké tartó haragban lenni a „testvéreinkkel” és közben reménytelenül hinni, hogy nem mi voltunk a hibásak, hanem a másik? Hogy bizony ez vagy az tehet arról, amiért ebben a helyzetben vagyunk, ezért vesznie kell? Ugye, nem akarunk továbbra is így élni?
Hiányzik az összes barátom és a régi önmagam, akinek nem voltak érzései, aki nem tanulta meg mit jelent együttérezni, aki nem sajnált senkit, aki tisztában volt azzal, hogy mit kell tennie, aki időt adott az ellenségeinket, hogy még több oka legyen fellépni ellenük. Most már nem köpök bele annyira a levesébe, nem rontom el az evési szokásait se, nem hozok savanyú örömöt az arcára. Komolyan hiányozni kezdett, hogy manapság egyre ritkábban és ritkábban figyelek Rá. Csak, hagyni próbálom, hogy „éljen”, növekedjen az éhsége… Valójában Tőle is szabadulni akartam. Túlságosan beférkőzött a gondolataimba… A régi szép idők, egymás kioktatása és ugyanazoknak a hibáknak az elkövetése, amiből semmit sem tanultam, mert hittem valamilyen oknál fogva, hogy egyszer elmúlik az éhsége. De nem fog. Ha a kisujjad nyújtod neki, ő biztosan elveszi az egész karod.
Amíg Atyánk velünk volt, mindig meg tudtam bocsátani neki és magamnak is, amiért a lehetetlenben reménykedtem. Most nem megy. Nincs aki hátba veregessen és azt mondja, hogy én megpróbáltam, mert most teljesen magamra vagyok utalva. Talán egy kis nyugalomért merészkedtem be ide, ahol egy kicsivel kerülhetek közelebb az otthon édes nyugalmával, még akkor is ha ez maga volt a földi pokol.
Miután becsuktam magam mögött az ajtót, kizárva ezzel a rossz gondolataimat és kerültem beljebb az épület belsejébe vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. Eddig figyelmen kívül hagytam mindent és mindenkit, ebben elég nagy tehetségem van az elmúlt időben. Most már nem volt menekvés. Nem fordulhattam vissza, nem is akartam visszafordulni, előre tartottam. Ha észreveszik, hogy itt vagyok, az sem baj. De vajon… tényleg, ki vagyok? Határozott léptekkel közelítek felé, de a háta mögötti padnál megállok és nem megyek tovább, inkább ott foglalók helyet. Könnyebb így, nem akarom megzavarni a fohászkodásában.
– Sabrael vagyok, nem ellenség. – nem ellenség, de valójában nem is barát ha azt vesszük mennyire más az a hely ahonnan jövök.
– Kérlek ne sikítsd el magad segítségért, nem akarom, hogy tudják itt vagyok. Nem szeretek magyarázkodni. – savanyúan elhúzom a számat, amit ő szerencsére nem láthat, mert háttal ül nekem.  


•• Words: Meg se merem számolni olyan kevés   •• Music: Fly •• Note: Remélem tetszik   © ••



Vissza az elejére Go down
Ayelet
Angyal
Angyal
Ayelet

Hozzászólások száma : 6
Join date : 2020. Jun. 21.

Első találkozás Empty
TémanyitásTárgy: Re: Első találkozás   Első találkozás EmptyVas. Jún. 21, 2020 8:35 pm

Nyugalom, békeség áradt szét bennem, ahogy a néma, csendes templomfalak közt ültem, ezért mindenképp megérte eljönni. Sokáig csak tulajdon, egyenletes légzésem hangját hallhattam, ebbe az idilli harmóniába csöppenhetett az idegen, lépteinek komótos, lassú zajával. Szinte alig hallhatóak, emberi fül biztos nem észlelné.
Meg is szólított, hangja ismeretlen, ám energiájából érzékelem, hogy hozzám hasonló. Angyal ő is.
- S… Salve – szólaltam meg latinul. Váratlanul csúszott ki számon ez a holt nyelvi köszöntés, annyira el voltam merülve saját gondolataimba. – Üdvözöllek. Ne haragudj, kissé kizökkentettél.
Szóval Sabrael. Ajkam szelíd mosolyra húzódott, éreztem, ahogy bőröm azon a tájékon felfelé mozdult, még emlékeztem rá, hogy kell. Felé fordultam, de nem néztem rá, helyette köpenyem a szemembe húztam.
- Gyere, ülj le, testvérem, egyáltalán nem zavarsz – igyekeztem nyugalmat sugározni hangommal, miért ártanék neki? Ő sem ártott nekem, igazán nincsen rá okom, hogy bajba keverjem.
Nem tudom, hallhatott-e már rólam valahonnan, elvégre eléggé ismeretlen vagyok magam is az angyali körökben, hisz időm javarészt az űrben töltöttem, vigyázva a körforgás rendjére. Nagyjából most is ezt tenném, ha látnék, de jelenleg ez nem opció, így csak arra támaszkodhatok, amit mások elmondanak a külvilágról.
Hideg a pad, ahogy kezemmel megtámaszkodom annak támláján. Tapogatózva arrébb húzódom, hogy testvérem, Sabrael leülhessen mellém, ha úgy szeretné.
Vajon hogy nézhet ki? Milyen magas lehet? Milyen színű a haja, a szeme? Színek. De régen láttam bármi mát is a sűrű feketeségen kívül. Majd három évtizede. Lassan fél évszázada.
Okát még mindig nem derítettem ki, fel nem adom, hajszolom tovább, keresem a választ a miértekre, ám minél inkább elmerülök ebben, annál több kérdés merül csak fel.
Vissza az elejére Go down
Sabrael
Angyal
Angyal
Sabrael

Hozzászólások száma : 9
Join date : 2020. Jun. 21.

Első találkozás Empty
TémanyitásTárgy: Re: Első találkozás   Első találkozás EmptyVas. Jún. 21, 2020 8:38 pm


Ayelet & Sabrael



Miért éreztem azt, hogy ide kell jönnöm? Kell ok arra, hogy templomba jöjjek? Nem. Persze, hogy nem. Angyal vagyok. Azon lepődnék meg, ha nem keresném fel ezeket a helyeket. Ha elfordulnék teljesen a világtól. De vajon mikor van a világnak szüksége rám, ha nem most, ezekben a helyzetekben? Csak egyetlen egy jelet akartam. Hogy legyen mire rá fogni a visszatérést a társaim közé. Mert eddig milyen életet éltem, ha nem a bujdosókét és némákét? Amíg azt gondoltam, hogy mindenki ezt érdemli, hogy jobb ez így, nagyon céltalan voltam. Igen, céltalan és csak úgy voltam. Talán bátorságra volt szükségem, még több hittre és persze reményre ebben a hatalmas reménytelenségben, amiből úgy látszik nincs kiút egykönnyen. Hiányzik az otthonom, noha rengeteg emlék köt az emberek világához, mindig éreztem, hogy nem illek ide. Talán ezért is menekültem a kötelességek elől, a hívások elől, a barátaim, az ellenségeim elől, még a saját fiam elől is, csak mert egy érzéketlen tuskó voltam, olyan tüskékkel tele, amit nehéz kipiszkálni ha egyszer a bőrbe férkőzik. Régen nem volt semmi sem ennyire komplikált, tisztábban láttam a megoldásokat és mindig zsigerből tudtam, hogy mit kell tennem. Talán azért, mert nem gondolkodtam ennyit rajta. Nem érdekelt, hogy kit sértek meg azzal amit teszek, mert tudtam, hogy csak a feladatomat végzem. Azt amiért születtem.
De most valamiért mégis itt vagyok és ha válaszokra nem is, csak egy kis megnyugvásra vágyok, hogy amiket tettem azt helyesen tettem, még akkor is ha olyan következményei lettek, amiket nem vállalok fel vagy nem nézek szembe velük.
Itt sétálni olyan volt, mintha a tűzzel játszanék, hogy esetleg olyannal találkozom itt akinek már nagyon zavarom a csőrét és épp adódik az alkalom, törleszteni.
– Üdv, bocsáss meg csak… – semmi kifogás, olyan sok mindennel folytathatnám, de nem fogom. Inkább leültem. De amikor hellyel kínált maga mellett, felálltam a helyemről és úgy döntöttem mellé ülök.
– Köszönöm. Nem zavarni akarlak vagy ilyesmi, csupán ez az egyetlen hely ami már nem hemzseg annyira a kíváncsi szemektől. – ahol nem néznek annyira kémnek, vagy barátnak, az csak ezen a helyen lehet, ebben a templomban. Ha esetleg egy épület tetején ücsörögnék az már más lenne, de így…
– Kíváncsi vagyok, hogy vajon az orgona még működik-e. Olyan időtállónak tűnik. Porosnak, de kíváncsi vagyok hogyan szólhat még ennyi idő után is. – nem reménykedtem abban, hogy az a zene felhallatszana a Mennybe, de annyi biztos, hogyha nem fogna vissza a csendben maradási kényszer, akkor minden bizonnyal felrepülnék és tönkre tenném a csendet.   


•• Words: Meg se merem számolni olyan kevés   •• Music: Fly •• Note: Remélem tetszik   © ••



Vissza az elejére Go down
Ayelet
Angyal
Angyal
Ayelet

Hozzászólások száma : 6
Join date : 2020. Jun. 21.

Első találkozás Empty
TémanyitásTárgy: Re: Első találkozás   Első találkozás EmptyVas. Jún. 21, 2020 8:41 pm

Nem igen értettem testvérem zavarát a közelemben. Csak hallottam hangjában, hogy valami nincs egészen rendben.
- Hát itt olyat nem fogsz látni – köpenyem csuklyáját leeresztettem, s irányába próbáltam fordulni még jobban, amennyire ezen keskeny pad engedte, amelyen ültünk.
Láthatta, amiről oly sokan beszámoltak, hogy mi volt a szemem helyén. Üres feketeség, mintha nem lett volna ott soha semmi előtte. Mintha az űr maga kavargott volna benne, de csillagok nélkül.
- Orgona… zene. A zenét szeretem! Van itt ilyen? – lelkesedtem fel, bár láthatnám. Ez számomra nem opcionális. – Vezess oda, kérlek!
Mielőtt még elefánt lennék abban a bizonyos porcelánboltban, és a szárnyaimmal szétvernék magam körül mindent.
Shanniel drága, ha tapasztalhatnád, hogy mennyire boldogabb vagyok, hogy kint lehetek, hogy mozdulhatok, hogy másokat is hallok magunkon kívül, többé nem akarnál állandóan magad mellett tartani…
Attól, hogy a szemem nem működik, még lehet telje életet élni. Sőt. Így most olyasmit is észreveszek, amit egyébként szemem használva lehet, nem tennék.
- Játszanál rajta, ha megkérlek? – nyaggattam fivéremet. – Bocsáss meg, kissé elragadtattam magam.
Észbe kaptam, hisz most mondta, nem biztos benne, hogy a hangszer működik. Ó! Ajkam már görbült is lefelé, némi csalódottság futott végig rajtam.
- Merre vagy? – óvatosan nyújtottam kezem, hogy véletlenül se vágjam képen vagy gyomorszájon, ez nem tréfadolog, származott már ebből komoly baleset meg félreértés, elég nehéz volt kimagyaráznom magam belőle.
Másik kezemmel a pad hűvös támlájának támaszkodtam. Oly kedvesek a testvéreim, és úgy bánom, hogy nem tölthettem több időt közöttük a feladatom okán, hisz nekem a körforgásra kellett figyelnem, arra, hogy ott kinn az űrben minden a legnagyobb rendben menjen, ám most kihívások egész sorozata zúdult a nyakamba, látásom elvesztésével, s azzal, hogy a Földre kerültem, Amara ténykedése után.
- Bocsáss meg, csak nem akarom, hogy véletlenül megüsselek vagy ilyesmi – fordítottam el oldalra fejem zavaromban.
Nem könnyű, hogy megértessem, én angyal létemre nem látok.
Vissza az elejére Go down
Sabrael
Angyal
Angyal
Sabrael

Hozzászólások száma : 9
Join date : 2020. Jun. 21.

Első találkozás Empty
TémanyitásTárgy: Re: Első találkozás   Első találkozás EmptyVas. Jún. 21, 2020 8:43 pm


Ayelet & Sabrael



Amint sikerült biztonságban tudni magamat, megnyugodtam. Nem tartottam attól, hogy elkaphatnak és kérdőre vonhatnak, hogy mégis mit keresek itt, most pont most. Amikor meg arról is megbizonyosodtam, hogy a mellettem lévő angyal valamilyen oknál fogva nem lát, egyre biztosabb lettem benne, hogy ő nem fog beárulni, mert még teljes leírást sem tud adni rólam. Persze sajnáltam, hogy szegény így él valamiért. Elhúztam a számat. Nem tudtam mit mondjak. Meg akartam kérdezni tőle, hogy vajon mi történhetett, de minden bizonnyal olyan sebet téptem volna fel vele, amiből nem lett volna köszönete és amit nem szívesen osztana meg velem. Amúgy is egy idegen lehetek a számára. Mindenki biztosan ugyanezt kérdezi tőle, faggatja őt és szánakozik rajta. Nem akarom, hogy ezt érezze. Ezért se sóhajtok fel sajnálkozva, ezért sem akarom megérinteni a szeme fényének helyét. Vajon milyen színű szeme lenne, ha épp nem ez a feketeség lett volna ott? Nem faggatom, hagyom, hogy elmondja magától majd ha szeretné, amikor elérkezettnek érzi az idejét. Talán jobb lesz ez így, kényelmesebben fogja érezni magát mellettem. Talán.
– Igen. Van orgona. Biztosan nagyon sokat játszottak annak idején rajta a Mi Urunkat dicsőítve. – amit biztosan szívesen hallgathatott az Atyánk, mert hozzá intézték, neki szólt, őérte volt. Ez most persze más.
Figyelem ahogy a kezével kutat utánam, nem nevetem el magam, nem játszom vele, inkább segítek neki, megfogom a kezét. Hadd legyek én egy biztos pont most neki. Nem akarom, hogy aggódjon. Hogy féljen.
– Odaviszlek. Gyere! – felpattanok a padról és óvatosan kivezetem őt is innen. Megvárom amíg ő is feláll és kilép a padoktól. Talán nehezére esik. Talán félni fog, hogy elhagyja a biztonságot nyújtó padokat. De itt vagyok mellette.
– Ne aggódj. Itt vagyok. – megértem, hogy fél, hogy azt hiszi pofán csaphat, de tudok vigyázni magamra. Nekem szerencsénkre még megvannak a szemeim, kikerülhetem a lehetséges öklösét, bármit.
Mivel itt teljesen biztonságos kiengedem a szárnyaimat, hogy felvehessem őt a karjaimba, ha sikerül kijönnie a padból. Tudom, hogy el kellene mondanom neki, hogy most mit fogok tenni. Hogy ne ijedjen meg. De szeretek a meglepetés erejével élni. Valószínűleg nem fog annyira megijedni.
– Kiderítjük, hogy tudok-e játszani rajta valamit, vagy sem. Gyere bátrán, felveszlek és odaviszlek. – jó muszáj volt elmondanom, nem akartam, hogy tényleg megijedjen és elkezdjen kapálózni ha esetleg azt érzi, hogy felkapom és felszállok vele az orgonához. Tehát ha mindketten felkészültünk, ha ő nem fél már annyira, hogy megüt vagy ilyesmi, akkor felveszem és az orgonához repülök vele. Nem akarok odabotorkázni, ennyi az egész.  
  


•• Words: Meg se merem számolni olyan kevés   •• Music: Fly •• Note: Remélem tetszik   © ••



Vissza az elejére Go down
Ayelet
Angyal
Angyal
Ayelet

Hozzászólások száma : 6
Join date : 2020. Jun. 21.

Első találkozás Empty
TémanyitásTárgy: Re: Első találkozás   Első találkozás EmptyVas. Jún. 21, 2020 8:46 pm

Az orgona említésére majd kiugrok a bőrömből, nem kéne, elég, hogy a szemem világát elvesztettem, s csupán mérhetetlen űr kavarog helyén. Fogalmam sincs, milyen színű szemem lenne, ha látnék. Nem néztem még előtte tükörbe, hogy úgy mondjam. Az űrben egészen máshogy „láttam” mindent, saját külsőségem nem volt olyan fontos, mint az, hogy Atyámmal közösen ténykedtünk, alkotott, én néztem őt, és boldog voltam.
Kegyetlenül hiányzott Isten, semmi sem pótolhatta itt azt a mardosó hiányt, amit maga mögött hagyott. Vágytam a közelségére, arra, hogy megint együtt járjuk a végtelent, hogy vigyázhassam kint a rendet, mert ebből még bajok lehetnek, hogy odakint senki nem figyeli a körforgást, nem lenne jó, ha összeomlana az egész, amit ő felépített. Szerettem csodálni, ahogy alkotott.
- Szép lehetett – ábrándoztam, a magam módján, elképzeltem a hangokat, hogy tölthette be szép lassan a teret. Hallottam már angyaltársaimat így énekelni, az is egy felbecsülhetetlen emlék.
Ahogy Sabrael keze az enyémhez ért, magabiztosabb lettem, már nagy baj nem érheti még véletlenül se általam, tudta, merre lehet nagyjából.
Odavinne! Ó, megszólaltatjuk! Már nagyon vártam, fellelkesedtem a gondolatára.
- Rendben – rábíztam magam, hisz testvérem, hagytam, hogy karjába vegyen. Tudom, manapság a bizalom luxusnak számít még testvéreim között is, ám én nem akartam ebben a gyűlölködésben részt venni. Én minden testvéremet szeretem, és szeretni is fogom, nem teszek különbéget közöttük, s az is bánt, hogy Gabriel nem látja, hogy mennyire téves úton jár.
Látás. Érdekes, hogy mennyire természetesnek vesszük, amíg van, aztán meg… mindig meglepődnek rajta, hogy miért nem látok. Az okát én magam sem tudnám megnevezni, de nyilván ez is olyasmi, amiből tanulunk majd, ha odaérünk.
Látni nem csak szemmel lehet. Lélekkel is, ami ugye nekünk nincs, de Atyánk tanait miért dobják el társaim, minden teketória nélkül, mintha meghalt volna? Ez fájt.
- Próbáld meg! – bátorítottam fivéremet, amint odaértünk a hangszerhez. Végigsimítottam egy darabon a billentyűkön, majd vélhetően az oldalán.
Vissza az elejére Go down
Sabrael
Angyal
Angyal
Sabrael

Hozzászólások száma : 9
Join date : 2020. Jun. 21.

Első találkozás Empty
TémanyitásTárgy: Re: Első találkozás   Első találkozás EmptyVas. Jún. 21, 2020 8:49 pm


Ayelet & Sabrael



Az egymásba vetett bizalom. Ez volt az amit olyan nagyon, de nagyon régen tapasztaltam meg ismeretlen ismerősök körében. Valójában nagyon vágytam a testvéreim társaságára, az Atyánk hangjára, a biztató és lelkes jóságra ami körülvett, a Beelzebub-bal vívott lassító és agyafúrt vitáinkra, annál kevésbé. Ha visszamehetnék az időben, biztosan mindent másképpen tennék, nem hagynám őt úgy elkanászosodni és valószínűleg kellő mértékletességet erőltetnék rá, valahogyan. Amire akkor se tudtam a megoldást, ha nagyon kerestem, most meg már egyáltalán nem akarok megoldást keresni arra a problémára. Mert hagyom őt is, élni… Már ha az ő életstílusát tényleg lehet életnek nevezni. De most nem ő volt a legnagyobb gondom, hanem ez az orgona. Eltökélt szándékom megszólaltatni kerül amibe kerül. Ha fals hangot ad ki, hát istenem, addig nyomkodom azokat a billentyűket amíg valami értelmes ki nem hallatszik belőlük.
Szeretem a zenét, hallgatni; táncolni rá annál kevésbé, mert nem az a lényeg, hogy én ugrándozzak rajta önfeledten, hanem a lényem teljes egésze megnyugodjon tőle, szeresse azt ami éppen szól úgymond. Nem akartam semmi rosszat, tényleg. Csak megnyugtatni, hogy minden rendben van legalábbis itt ebben a pillanatban, körülöttünk, hogy a világon valójában milyen káosz uralkodik, az most nem volt fontos, mert be akartam bizonyítani neki és magamnak is, hogy a nyugalom ott van, ahol mi, önmagunkban kell elsősorban keresnünk.
Segíthetek neki, tudom, hogy ezt kell tennem, hogy ehhez értek, hogy ezért lettem teremtve, hogy igazából van élet a látszólagos megsemmisülés után is, mert a világ haldoklik és ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy mi is itt vagyunk, olyanok között akikről nehéz eldönteni, hogy a barátaink vagy az ellenségeink. Senki sem fekete vagy fehér, rengeteg szürke alak van rengeteg álszent vesz mindenkit körül, és ez talán bántó lehet, de ez az igazság.
– Ne haragudj amiért udvariatlan vagyok és tudatlan, de mi a neved? – csak azért kérdezem, hogy majd szólni tudjak hozzá, nem csak kimondott szavakkal, hanem a belső hanggal is, amit csak mi angyalok érthetünk, hallgatunk meg és rajtunk kívül nem sokan.
Amikor rám bízta magát, úgy éreztem magam, mint egy nagy testvér, aki vigyáz a kisebbre, de valószínűleg ő idősebb lehetett nálam vagy ki tudja. Az angyalok között már nem szoktam keresni az okot, hogy ki az idősebb és miért, mert egyformák voltak mind, még a hozzám hasonló kisebb nagyobb vétkesek is.
– Rendben, lássunk csak neki. – nem kellett hozzá kotta, ami kísérhetne, ami a segítségemre lehetne ha elakadnék, ami menedéket nyújthatna. Amíg ő az orgona többi részét próbálta kitapogatni, esetleg elképzelni, hogy milyen lehetett, addig én helyet foglalok, talpam alatt lévő billentyűkre pillantok, remélhetőleg működnek, majd a billentyűzetre. Le is nyomok egyet hosszasan, ahogy az a választott műben is benne van s, ha működik, akkor folytatom tovább. Nem húzom vissza a szárnyaimat, pedig talán ez lenne a leghelyesebb, most mégsem féltem őket annyira.
– Ha szeretnél leülhetsz mellém vagy megkapaszkodhatsz a szárnyaimban. – javasolom, bár nem tudom mennyire fog ez segíteni, ha elfogja őt az öröm az orgonaszó hallatán. Na nem baj, én megpróbáltam.  
 


•• Words: Meg se merem számolni olyan kevés   •• Music: Fly •• Note: Remélem tetszik   © ••



Vissza az elejére Go down
Ayelet
Angyal
Angyal
Ayelet

Hozzászólások száma : 6
Join date : 2020. Jun. 21.

Első találkozás Empty
TémanyitásTárgy: Re: Első találkozás   Első találkozás EmptyVas. Jún. 21, 2020 8:52 pm

Nyugalom és biztonság áradt szét bennem, háborgó lelkem lecsitult Sabrael közelségében. Bíztam benne, éreztem, hogy nem kell tartanom tőle. Bátran fogtam meg a kezét, engedtem, hogy vezessen a padsorok között, s utána karjába vegyen.  Tudtam, hogy nem fog leejteni, s ebben nincs semmiféle szánalom, pusztán a jóindulat vezette, és nem akart mindenáron irányítani, mintha teljesen tehetetlen lennék. Olyan érzésem volt egy pillanatra, mintha Atyámmal lennék. Ugyanaz a szilárd, határozottság, a békesség, amiért mertem közeledni felé, és bátran szaladtam hozzá, nevetve.
Atyácskám, csak nem te küldted őt hozzám? Ha így van, ha nem, mindenkor hálás vagyok ezért. Fivéreim s nővéreim miért nem látják az apró dolgokban is egy Istent, miért, amikor nekik szemük is van hozzá?
Én kihallom az atyai szeretetet, megérzem a gondoskodását még fivérem öleléséből is, abból, ahogy hozzám szól.
A nevemet kérdezte. Nem hiszem, hogy hallott már rólam. Sok társamnak vagyok ismeretlen, hisz én jobbára kint leledztem a világűrben, figyelve, hogy minden úgy működjön, ahogy Atyám azt elrendelte, és a megfelelő időben „kapcsoljam”, amit kell.
- Ayelet vagyok – ha a nevem így nem mond neki semmit, akkor nem hiszem, hogy felismerne, mint a csillagok őre.
Így bármikor elérhet, ha szeretne, ha rám gondol, ez fordítva nem működhet, vagy nagyon gyengén az én esetemben. A képességeim java része alig használhatóra gyengült, van, amit egyáltalán nem tudnék használni.
Az orgona lassan szólalt meg, ám még mindig ugyanolyan szépen, tisztán csendültek az akkordok, s szinte éreztem, ahogy a hegyi levegő végigsimít karomon, mintha csak tartanánk a hegy királyának csarnokába. Már rég nem tudtam, milyen lehet egy hegy. A dallam egyre és egyre gyorsult, ahogy a darab elérte a csúcspontját. Sabrael fivérem nagyon ügyesen játszott.
Óvatosan ültem le mellé, azért a szárnyában kapaszkodást már túlzásnak tartottam, ennyire nem voltam magatehetetlen, hogy állni se tudnék.
Saját szárnyamat használtam az egyensúlyozásra, s annyira elmerültem a dallamban, hogy szárnyam végét mozgattam talpam ütemes dobogása helyett, a ritmusra, kisebb huzatot generálva vele.
- Hupsz, bocsánat, elragadtattam magam – nevettem fel. – Mást is tudsz játszani rajta?
Valahogy nem akartam, hogy abbamaradjon a zeneszó.
Vissza az elejére Go down
Sabrael
Angyal
Angyal
Sabrael

Hozzászólások száma : 9
Join date : 2020. Jun. 21.

Első találkozás Empty
TémanyitásTárgy: Re: Első találkozás   Első találkozás EmptyVas. Jún. 21, 2020 9:09 pm


Ayelet & Sabrael



Ayelet? Megpróbáltam felidézni a fejemben a nevét, de sajnos nem ismertem őt. Nem akartam, hogy ezt zokon vegye, nem az ő hibája. Hanem az enyém. Valószínűleg, azért, mert nem foglalkoztam semmi és senki mással, csak a saját dolgaimmal és nem állt szándékomban megismerkedni a szükségesnél tovább senkivel sem. Ez zavart. De most hiszem, hogy megváltozhatok. Rá mosolyogtam és megérintettem az arcát egy pillanat erejéig.
– Nagyon szép neved van Ayelet. Büszke lehetsz rá. – azzal elhúztam a kezem tőle, még mielőtt túlságosan elragadtatnám magam és hozzá hasonlóan én is ennyire örülnék. De ezzel semmi baj sincs, mármint nem érzem úgy, hogy az öröm rossz dolog volna.
Nem is nézem őt le azért, mert esetleg elkezd a zene miatt ennyire bezsongani, mint egy tinilány. Annyira aranyos. Egy részem sajnálja, amiért nem volt alkalmam találkozni vele. Amit most persze bepótolhatunk. Mert ha máskor nem, hát most biztosan megismerhetjük a másikat.
– Mit szeretnél? Mit játsszak még neked? Valami lassút vagy ehhez hasonló gyorsabbat? – nem tudom megmondani miért, de a kedvében akartam járni, mosolyt csalni az arcára. Ha már nem lát, ha már ebbe a szörnyű helyzetbe került, legalább ez az egyetlen vigasza legyen. Hogy zenét hallhat. Hogy nem kell érte máshová menni. Hogy itt lehet, békésen, nyugodtan. Mert most nem zavar meg minket senki. Nem fognak engem se le, nem néznek nagyokat a szárnyaim miatt, nem ítélnek el azért, mert erényangyal vagyok és ez megnyugtat. Sajnos, vagy sem.
– Persze biztos van olyasmi, amit én sem tudok eljátszani, de megoldhatjuk valahogyan. Tényleg. – továbbra is mosolygok, amit ő persze nem lát, de akkor is jól esik rá mosolyogni.
Nem hiszem, hogy bármi lenne akkor ha nem így tennék, de azt mondják, hogy a hangunkból kihallatszik ha mosolygunk, ha boldogok vagyunk. Nem zavart, hogy ennyire boldog volt ő is, hogy örült, mert rám is átragadt és erre volt szükségem. Komolyan. Tényleg erre volt szükségem már évek óta. Örülök annak, hogy ő itt van, hogy találkozhattam vele és ez megnyugtat.
– Szívesen kipróbálnék valamit. Tudod kíváncsi vagyok. Nagyon kíváncsivá tettél és… mutatni akarok valamit. Bízol bennem Ayelet? – másoknál bevált, kíváncsi voltam, hogy vajon meg tudom neki mutatni azt amit én látok, vagy sem. Esetleg ennyire le lenne korlátozva az ő képessége vagy sem. Nem féltem attól, hogy bármi bajom eshetne. Ugyan. Nem félek.
– Nem bántani akarlak. Vagy legalábbis nem szándékosan. - mert tényleg nem tudom, hogy mi történne akkor ha megpróbálnám megmutatni neki azt amit én látok. Vajon látni fogja egyáltalán vagy nem?
 


•• Words: Meg se merem számolni olyan kevés   •• Music: Fly •• Note: Remélem tetszik   © ••



Vissza az elejére Go down
Ayelet
Angyal
Angyal
Ayelet

Hozzászólások száma : 6
Join date : 2020. Jun. 21.

Első találkozás Empty
TémanyitásTárgy: Re: Első találkozás   Első találkozás EmptyVas. Jún. 21, 2020 10:39 pm

Éreztem kezének puha, lágy érintését arcomon. Kissé meg is rezzentem, nem szoktam hozzá az ilyesmihez még mindig. Furcsa volt társaim közt lenni annyi millió év után. Ayelet, vagyis csillag.
- Köszönöm, Atyánk érdeme – Vajon pirulni még tudok? Nem láthattam arcomat, de az a visszafogott kedvessége, amivel illetett, jól esett. Jobban, mint ark fivéreim nyers durvasága. Korban ők álltak hozzám közelebb, noha én voltam a fiatalabb mindegyiküktől.
- Brahmsot tudsz? – kérdezgettem, hogy miket ismer még. Tehetségesen játszott az orgonán, jó volt hallani a muzsikát, amit Sabrael fivérem csalt ki az orgonából. Szívből örültem a fivéremnek. Én magam voltam a végtelenség, a Csillagok Őre, mindig magányosan és egyedül jártam, társaimtól távol, de Atyám mellett ez nem zavart, egészen mostanáig, hogy lekerültem a Földre. A szárnyam keltette huzat lassacskán lecsillapodott. Elkedvetlenedtem arra, hogy mutatni akar valamit. Hiszen… én nem láttam. Hogy tudna úgy bármit is mutatni? Hacsak nem adja a kezembe, hogy érzékelhessem más úton. Kezem kinyújtottam, az övét kezdtem keresni, óvatosan. – Mit szeretnél, fivérem?
A kíváncsisága rám is átragadt, elkezdett érdekelni, mi fontosat akarhat velem megosztani. Az is jól esett, hogy bizalmat kért tőlem, korábban ilyen nem fordult elő. Ez a legnagyobb öröm, amit egy testvér adhat a másiknak, hogy a bizalmamat kéri, és hirtelen végre fontosnak éreztem magam. Nem egy tehetetlenül sodródó bábnak, aki nem tehet semmit a társaiért.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




Első találkozás Empty
TémanyitásTárgy: Re: Első találkozás   Első találkozás Empty

Vissza az elejére Go down
 
Első találkozás
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The revolt of the blackbirds :: Where’s my love alternative :: Próbafülke :: Játéktér :: Ayelet & Sabrael története-
Új téma nyitása   Hozzászólás a témáhozUgrás: