The revolt of the blackbirds
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

The revolt of the blackbirds


 
HomeHome  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox

Latest topics
» Párizsban - valamikor a múlt századforduló környékén
Második rész - Találkozók  EmptyHétf. Szept. 21, 2020 6:07 pm by Armaita

» Armaita
Második rész - Találkozók  EmptyCsüt. Szept. 03, 2020 3:58 pm by Armaita

» Kód
Második rész - Találkozók  EmptyCsüt. Júl. 16, 2020 4:10 pm by Adonisia Moore

» Első találkozás
Második rész - Találkozók  EmptyVas. Jún. 21, 2020 10:39 pm by Ayelet

» Sabrael
Második rész - Találkozók  EmptyVas. Jún. 21, 2020 7:20 pm by Sabrael

» SziMó
Második rész - Találkozók  EmptyVas. Ápr. 05, 2020 6:56 pm by Adonisia Moore

» Minta
Második rész - Találkozók  EmptySzomb. Ápr. 04, 2020 11:29 pm by Adonisia Moore

» Miért pont Tales Moon?
Második rész - Találkozók  EmptyCsüt. Júl. 12, 2018 8:19 pm by Adonisia Moore

» A jó a rossz és az éhes cápa
Második rész - Találkozók  EmptySzomb. Márc. 17, 2018 5:46 pm by Adonisia Moore

Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (7 fő) Pént. Szept. 11, 2020 11:44 am-kor volt itt.

Új téma nyitása   Hozzászólás a témához
 

 Második rész - Találkozók

Go down 
SzerzőÜzenet
Adonisia Moore
Admin
Admin
Adonisia Moore

Hozzászólások száma : 42
Join date : 2015. Jun. 07.
Age : 25

Második rész - Találkozók  Empty
TémanyitásTárgy: Második rész - Találkozók    Második rész - Találkozók  EmptyPént. Aug. 11, 2017 11:16 am


Titkok


2.1 rész - Ariana Wolnoth szemszöge alapján

Az arcomat simogatta és selymes bőrével az enyémhez simult, a karjaiba húzott s, egész éjjel hagyta, hogy ott maradjak. Féltem volna egyedül, de a magány mindig tudja, hogy mikor kell mellettem pattannia és ott lenni akkor amikor csak kell. Nem szeretem az esőt és ezt ő nagyon jól tudta, de most a szobámban nem érhetett utol a megázás veszélye. Ez a két kar biztonságot nyújtott a számomra, el sem akartam húzódni tőlük, nem is fordult meg a fejemben. Kedvesen cirógatott és ha hagyta volna, hogy álomba szenderüljek, talán annyira zsémbes sem lettem volna.
- Pihenni szeretnék Nathaniel… Hagyd, hogy…
- Sss ne beszélj.
- Éhes vagyok, megyek és eszem valamit.
- Maradj, majd én hozok neked valami harapnivalót!
Elment, a sötétben észre sem vettem, hogy mennyire el tudnak veszni a szemeim a tárgyak kutatásában, ha nem kapcsolom fel az éjjeli lámpát. Sértette a szemeimet a fény, de amint hátat fordítottam az éjjeli lámpának s, az ajtót kémleltem a szemeimmel arra várva, hogy a magány ismét rám találjon. Mindig olyan puha és gyöngéd, már kiskorom óta ismerem őt, hiszen ott volt abban a pillanatban amikor a szüleim a csecsemő ágyamban hagytak pihenni. De sosem pihentem, ő mindig ott állt és várt, hogy felé totyogjak s, a karjaiba vegyen. Mindig duzzogott vagy féltékenykedett amikor nem figyeltem rá és valaki mással játszódtam. Most azonban tudom, hogy nincs szükségem másra csak rá. Ő altat el este és reggel ébreszt fel, akkor ha úgy érzi késésben vagyok. Ha gondoskodik rólam teljesen nyugodt vagyok, nem zavar semmi sem és nem gondolok arra az oldalamra aki mindenkivel szemben elutasító. Tőle tanultam az elutasítást, ő mutatott rá arra, hogy nem érdemes egy ösztönlénynek hagyni, hadd mocskolja be a lényemet a hazug és mulandó szerelmével. Semmit sem változott az idők során, ugyanúgy néz ki mint azelőtt és a jelleme sem változott sokat. Talán annyit, hogy sokkal kedvesebb és bújósabb lett, nem beszélve arról mennyivel megnőtt az öleléseinek a száma s, azok időtartalma. Szeretem, ő az aki a szívemet birtokolja és tudom, hogy ezt nagyon jól tudja. Különben miért változott volna ennyire meg a kedvemért? Bár a magány az magány és kész. Nem vesz tudomást az időről, megvárakoztat és eléri, hogy nélküle minden perc kínszenvedés legyen. Az ajtó nyikorgása volt az ami észhez térített a búslakodásból és az amint egy tálca ennivalót hozott magával. Arca halovány megjelenése és teste huppanása az ágyon mérhetetlenül boldoggá tett, hiszen végre itt volt velem.
- Mi az amit szívesen ennél? – a tálcára nézett és kiválasztott egy a tányéron lévő csokoládéval megkent kenyér szeletet. Biztos meglátta a hűtőben lévő Nutella-t amit megjegyzem szeretek úgy kenyéren mint magára a kanalamon.
- Nyisd ki, majd harapj rá! – a számhoz tartotta a kenyeret és amint engedelmeskedtem neki a tálcát az éjjeli szekrényre tette, ki tudja miért.
- Újra! – a következő harapásnál elhúzta tőlem a csokoládés kenyér szeletet, visszatette a tányéra, ő meg egyszerűen csak közelebb hajolt az ajkaimhoz és ha lett volna elég erőnk mindkettőnknek saját magam csókolom meg őt. De csak eljátszott a gondolattal, hogy vajon milyen volna engem csókolni és el nem válni az ajkaimtól. Vágytam rá, neki azonban esze ágában sem volt megcsókolni engem. Miért is tette volna? Az ő szemében még mindig csak egy kislány vagyok, akire vigyáznia kell. Kétség kívül imádtam őt, ahogy egy része képes volt ilyen közel kerülni hozzám. Egy lökés kellet volna csak, hogy ajkaink ugyanarra a teraszra kerüljenek amin a másik várakozik bizsergető érintésre várva. Semmi sem történt, ezért mindketten egyszerre kezdtünk el kuncogni a másik vágyakozó arcát látva. Tudtam, hogy nem volna szabad így vágyakoznom utána, hiszen Ő annyira veszélyes. Az életem a kezében van, azt tehet vele amit csak akar, de ha megvédem mások elől a tiszta szívemet amibe ő már nagyon régen beköltözött, akkor cserébe életben tart. Nem tudom, hogy a magány mennyire veszélyes, de az bizonyos, ha nem volna akkor nem idegenednék el mindennemű kapcsolatoktól. Többet beszélnék és minden gondolatom nem forogna valami olyan dolog körül, ami sosem lehet az enyém.
Szeretem. Én még mindezek ellenére is szeretem őt, hiszen összekulcsolódott a sorsommal, nem tudom kiszakítani a jelenlétét az életemből, mert vágyom rá. Vágyom arra a magányra akihez tartozhatok, mellette nem érzem feszélyezve magam, nem fordul meg olyasmi a fejemben, hogy talán nem vagyok elég jó neki, nem felelek meg azoknak az elvárásoknak amiket ő kitűzött és tőle nem tartok annyira. Az ő közelében nem irtózok semmitől, mintha minden egyes félelmem megszűnt volna egy csettintésre.
Szeretem. Szívem hevesen dobogó ritmusa is csak ezt mutatja. Félek attól, hogy ez a hevesség elmúlik egyszer. Elenged és én sosem leszek képes visszatérni hozzá, mert eltévedek. Rossz útra lépek rá s, félelmemben a mellék utak helyet ami a rövidebb megoldásokat jelentené egy másik útra sietek, ahol megannyi ember jár el, jobban ismerem és tudom ott nem tévedek el.
Akarom. Nem számít mennyire bánt itt legbelül az, hogy ő mennyire képtelen bemocskolni lelkem tisztaságát és csak próbára tesz, ez így van rendjén, ha nem tenné, nem tudnám érezni azt a szeretetet ami mellette bolygatja meg elmémet.
- Szeretnél olyan lenni, mint én Ariana? – most legelőször komolyság áradt az arcából, ahogyan az éjjeli lámpa fénye megvilágította halvány arcbőrét. A szívem kihagyott egy dobbanást s, utána gyorsan felgyorsult a pulzusom. Nathaniel Harney nagyon jól tudta, hogy minden álmom az csak hozzá tartozzak és senki máshoz. De azt még nem tudom megmondani miféle gondokkal jár az ha valaki olyan, mint ő. Nem találkoztam hozzá hasonlóval sohasem.
- Én… – lakatott tett az ajkaimra mire kimondhattam volna a válaszomat. Zavarban voltam, ahogyan ujjbegyeivel az ajkaimhoz ért és lassan végighúzta azt rajta.
- A véred keringése elárul téged, nem tudsz hazudni nekem és ahogy felforrósul a gondolattól a bőröd… te zavarban vagy Ariana!
Tagadhatatlan, belém látott és jól ismert már, szinte mindent tudott rólam amit csak akart. Talán ezért is kezdtünk el ragaszkodni egymáshoz, bár lehet mindezt csak én látom így, mert nélküle már el sem tudnám képzelni az életemet. A magány jó, megnyugtat és erőt ad azokban a pillanatokban amikor egy nagy tervet, egy célt kell elérni. A magány mindenhol jelen van, egy pillantásban, egy arckifejezésben, a belsőnk legmélyén szívünk legeldugottabb kamrájában, ahová senki sem ér el csakis ő.
- Mindig ezt teszed velem. Ezért sem tudok rajtad kívül másra nézni, mintha rajtad kívül minden egyes férfi egyszerűen nő volna akivel csak jóban kell lennem, beszélgetnem velük és mosolyt csalni az arcukra, de amikor bevallják mennyire szeretnek csalódást okozok nekik. Kitépted szívem minden egyes érzését és a magadévá tetted. Szerinted valaha rajtad kívül képes leszek mást szeretni? Egyáltalán egyszer véget ér ez az álom, ahol mindenki az én szívemet és szeretetemet akarja birtokolni?
Semmit sem válaszolt a kérdésemre, egyszerűen csak elhagyta a száját valami nevetésféle aztán meg visszabújt a helyére. Őrlődés között hagyott, mint mindig amikor valami ehhez hasonló kérdést teszek fel neki. Rá akart ébreszteni arra, hogy nélküle nincs élet, ha mégis az semmire való és haszontalan. Kárba ment, mert felesleges dolgokra vesztegettem volna el minden egyes fontos napot az életemből. Neki köszönhetően az vagyok aki, ha nem volna én is csak egy tucatszemély lennék, aki semmivel sem tűnik ki a tömegből. Különc vagyok, ez nem vita tárgya. Beismerem, hogy magamnak való vagyok és büszke, de ebből senki sem lát vagy észlel semmit. A kedves álarc mögött senki sem veszi észre a bátortalan kislányt aki legbelül vagyok. Megtévesztő a kinézetem és a korom, mert legbelül nem vagyok több egy buta kislánynál aki ha megtehetné egy családtagja kezét fogná, míg teljesen fel nem nő. Félelem fogott el, amint a nyakamhoz simult és nyomott egy jéghideg nedves csókot rá. Beleborzongtam a tudatba, hogy nem is olyan régen a Mallory ikreknek nyavalyogtam mennyire fáj abban a pontban ahová most Nath csókolt.
- Aludj jól, reggel majd felébresztelek! – hátat fordított nekem, szótlanul maradva nem tudtam mit tehetnék. Hajnali négy óra volt, a csillagok és a Hold még mindig odakint világítottak a sötétben. Romantikus éjszaka lett volna, hacsak el nem távolodunk egymástól és a tálcán lévő ennivalót ott nem hagytam volna. Az ő hangja nélkül képtelen voltam enni, ha nem beszélt hozzám akkor soha meg nem szűnő sötétséget éreztem a lelkem mélyén, amitől mindig tartottam. Számomra ő volt a fény, bármilyen veszélyes is legyen mindaz amit tesz.
Akarom. A minden volt és a semmi, ami előttem állt mindig kivédve a gondokat amellyel szembe kellett volna néznem. De a magány itt volt, más útra húzott és nem engedte, hogy a saját fejem után haladjak, a saját döntéseim szerint cselekedjek. Mindent jóvá kellett hagynia és csakis a beleegyezésével tehettem azt amit szerettem volna. Egyáltalán el sem akartam válni tőle, mert én köszönöm szépen jól megvoltam az ő társaságában. Hiszen mindent megadott amire szükségem volt, törődött velem, ott volt amikor kellett, megvigasztalt ha szomorú voltam és tönkre tett ha túlontúl boldog. Visszarántott a földre, nem hagyta, hogy három méterrel a felhők felett járjak és nagy dolgokat gondoljak magamról.
- Miért nem alszol? – egyszer csak közvetlen velem szembe került, nem tudnám megmondani, hogyan került oda, de ott volt.
- Nem megy, a gondolataim nem hagynak pihenni. – sóhajtottam egy nagyot.
- Túl sokat gondolkozol, ez a baj veled… de ha nem tennéd ezt, akkor te nem is te lennél, hanem valaki más. Mi az ami bánt téged? Akarod, hogy egy pillanat alatt elmulasszam minden egyes benned kavargó problémát és kényszer álmot hozzak az elmédre?
- Nem, jól van ez így. Majd elalszom, úgyis hétvége van.
Neki bármiről beszélhettem, mert mellette nem volt semmiféle kényes téma, nem éreztem azt, hogy ezt jobb lett volna eltitkolni előle. Nem! Talán ő lehetett a személyes pszichológusom, akinek nem kellett fizetnem, mert az ár egyszerűen megfizethetetlen volt.
A szívem is ezért volt csekélyke fizetség a számára, noha nem tette szóvá, tudtam mindvégig tudtam ha rám nézett és próbára tett. Azt gondoltam elég tiszta vagyok ahhoz, hogy ő elégedett legyen velem, de nem. Szívem legmélyén ott lapul az a vágy aminek senki sem tud parancsolni, rossz dolgokra csábít, aminek nehéz nemet mondani. Én mégis igyekszem olyan passzív lenni amennyire csak lehetséges. Arról azonban nem tehetek, hogy mekkora vágyakozást érzek azután vigyázzak azokra akiket szeretek és foglalkozzak is velük. A rokonaimat kivált képen szeretem, főleg a kis Benji-t, őt nagyon. Tény, a családban jelenleg ő a legkisebb unoka, én meg a legnagyobb én mégis úgy érzem vele jövők ki a legjobban. Nem pedig az utánam következővel, aki sokkal fiatalabb nálam. Biztos azért, mert nagyon szeretem a kisgyerekeket és ha időm engedi akkor szívesen vigyázok rájuk, esetleg játsszuk velük, ha arra kérnek ők maguk. Nagyon aktívnak kell lennem, mindazonáltal, hogy nem szeretek az lenni.
- Azt mondtad találkozni fogsz az egyik Mallory-val az Aurora kávézóban. Mégsem mész?
- Bailey-vel kellene találkoznom, de neki van barátnője.
- Attól tartasz, hogy akár túlságosan megkedvel téged? Akkor miért mondtál neki igent erre a találkozóra?
- Szeretném megismerni, ez minden.
- Különös.
- Talán nem hiszel nekem?
- Amikor ezt a kérdést teszed fel, mindig megfordul a fejemben, hogy egy részed talán hazudik, míg a másik igazat mond. De most megnyugodhatsz, hiszek neked.
- Azután meg Vincent-el kellene beszélnem. Azt mondta kölcsön adja az egyik könyvét amit elolvashatok és szívesen mesélne még magáról ha kíváncsi vagyok.
- Ezek a Mallory ikrek túl barátságosak veled. – jegyezte meg kissé kedvetlenül Nathaniel.
- Én is barátságos vagyok velük. Tudod az egypetéjű ikreket nagyon szeretem és különlegességnek számít, hogy a barátaim azok.
- Tudom. Pont ez a baj, hogy túl sokat tudok. Túl sokat. Láttam hogy néznek rád és te hogyan nézel rájuk. Azt hiszed nem tudom?
- Akkor ezek szerint nagyon jó színész vagyok, csak leplezve akarod a tudtomra adni. Csak azért engedem őket közel magamhoz, hogy minél hihetőbb legyen az a színjáték amivel másoktól védem magam.
Nathaniel nevetni kezdett, olyan hangosan és zavaróan, hogy amikor abba hagyta s, elkomolyodva nézett rám egy kicsit még zavarban is éreztem magam tőle. Nem akartam, hogy így érezzek, de ő képes mindent kihozni belőlem.
- Túl jól ismerjük egymást. Túl jól, ez a baj kettőnkkel. Reménytelen szerelmesek vagyunk. Te belém, én meg… talán beléd, talán nem.
Erős akart maradni, ezért sem vallotta be az igazi érzéseit, ahogyan én tettem. Neki azonban nem kellett elmondania, tudtam. Már akkor abban a pillanatban amikor elkezdte kísérni minden egyes léptem nyomát. Csak még nagyon kicsi voltam, a kisgyerekek meg hiába tűnnek bátornak, amikor a szüleik ijesztgetni kezdik őket valamivel, az bennük marad. Kísérni fogja minden lépésüket, míg rá nem jönnek, mindaz amitől féltek nem is olyan veszélyes. Sőt éppen ellenkezőleg. A nem létező dolgok, nem tudnak bántani minket. Egyes állatok meg teljesen ártalmatlanok, inkább ők félnek tőlünk és nem nekünk kellene tőlük. Ezeket a félelmeket azonban nem tudjuk teljesen megszüntetni, hiába próbáljuk, egy részünkben ott lesz az a bizonyos félsz.
- Ha nem tudod akkor hazudj nekem, én úgyis hinni fogok neked!
- Már nagylány vagy Ariana, az ilyesmit magadtól is észre kell venned. Nem mondhatok el mindent neked és tudom, hogy ezt te is tudod. Túl veszélyes míg ilyen kis törékeny vagy.
- Miért teszel próbára még mindig Nath?
- Ezt kell tennem, ha nem vagy alkalmas a feladatra az egy örökkévalóságig megnehezíti majd a dolgot. Egyaránt át kell élned rosszat és jót, ez az élet rendje. Ha kibírod akkor nem lesz baj, ne félj!
- Na és ha nem?
- Ez meg se forduljon a fejedben! De most, pihenj még! – nyomot egy csókot a homlokomra, amitől álomba szenderültem és olyan békésen pihentem, hogy már nem is gondoltam semmire sem amire azelőtt. Nem zavart meg egyetlen egy zavaró gondolat sem. Ettől kipihent és felfrissült lettem, ami meglepő módon elég energiát adott ahhoz, hogy elkészüljek a Bailey-vel való találkozásra. Alkalomhoz illően öltöztem, ami annyit tesz, nem túl kirívóan és nem túl visszafogottan sem, hanem lazán ahogy általában öltözni szoktam. Útközben találkoztam Bae-vel, így egyikünk sem ment túl korán az Aurora kávézóhoz vagy túl későn. Pont jól volt ez úgy ahogy volt. Nagyon kicsípte magát, most hogy már nem volt rajta a fekete vihar kabátja sokkal jobban látni lehetett milyenek a vonásai. Minden bizonnyal nem panaszkodott, hogy túl sok kiló van rajta és nincs ereje teljében sohasem. Ebből arra következtettem, bizonyára eljár edzeni. Lehetséges, hogy a barátnőjét is ott ismerte meg, aki gondolom jóval erősebb nálam ha konditerembe jár.
- Nagyon elgondolkodtál valamin. – jegyezte meg.
- Nem, én csak… Nem tudom mit mondhatnék. – vallottam be az igazat mindenféle mellébeszélés nélkül. Az igazság azonban olykor cseppet sem kellemes, főleg ha az illető olyan nagy önbizalommal rendelkezik, mint például Bae. Rögtön tenni akar annak érdekében, hogy egy pillanatra se unatkoztam mellette. Egyszóval jó benyomást akar kelteni így másodjára.
- Mit gondolsz a testvéremről?
- Vinnie-ről? Ő nagyon kedves fiú a maga módján. Miért kérdezed?
- Csak kíváncsiságból. Ezek szerint jól kijössz vele ugye?
- Persze, pont úgy ahogyan veled.
Ez igaz volt, tekintve, hogy ők ikrek és igyekszem egyformának tekinteni őket, még akkor is ha merőben eltér a személyiségük egymástól. Így, hogy csak az egyikükkel vagyok, könnyedén megfigyelhetem a szokásaikat, azt miként viszonyulnak hozzám és mennyire felszabadultabbak a másik jelenléte nélkül.
- Nézd, már itt is vagyunk. – a fekete alapon piros színű Aurora kávézó feliratra mutatott ami mellett ott volt egy gőzölgő kávés pohár szimbólum is, ahogyan ez lenni szokás egyes helyeken.
Nem hiszem, hogy valóban minden álmom az lett volna itt kössek ki Bae-vel, de nem volt más választásom. Ez hangzott a legjobban az állatkert, a mozi és a színház között. Őszintén egyik javaslattal sem volt gondom, csak mégis barátságosabb a környezett. Legalábbis én erre a kifogásra szabadkoztam akkor amikor Bailey felvetette ezt az ötletét. Nem randi, próbáltam úgy tekinteni erre, mint egy közös programra amit az egyik barátommal töltök el, aki nem mellesleg a legjobb barátnőm unokatestvére. Nem kis slamasztikában voltam az egyszer biztos, Brittany nem fogja megérteni, hogy mire használom fel a fiúkat és igazából ők javasolták segítenek nekem nem pedig én kértem tőlük. Nehezemre fog esni, mert egyáltalán nem mondhatom el neki mik a terveink. Titkolóznom kell előtte és ez így lesz jól.
- De jó! Kíváncsi vagyok mi a mai ajánlat! – lelkes voltam, igen de csak mert tudtam Bae így szeretne látni engem és kész. Ha nem lett volna így, nem erőltettem volna meg a színészi tehetségemet abban, hogy kedvesen mosolyogjak is rá. Ahogy meg elnézem, Bailey akkor örül a legjobban ha látja az arcomon azt a furcsa görbe vonalat. Vinnie azt mondta olyan a mosolyom, mint Mona Lisa-é, rejtélyes, sosem lehet tudni mi az amit igazán sugall felénk kíváncsi nézők felé. Szóval Mona Lisa-ra hasonlított.




Vissza az elejére Go down
https://adonisiamoore.hungarianforum.net
Adonisia Moore
Admin
Admin
Adonisia Moore

Hozzászólások száma : 42
Join date : 2015. Jun. 07.
Age : 25

Második rész - Találkozók  Empty
TémanyitásTárgy: Re: Második rész - Találkozók    Második rész - Találkozók  EmptyPént. Aug. 11, 2017 11:23 am


Felejthetetlen események


2.2 rész - Bailey Mallory szemszöge alapján

Ariana arca megcsillant az árnyékban amint a napfény ráereszkedett és ettől még szebb lett a megjelenése. Egyedül csak ő képes ilyen érzéseket kelteni bennem, ami másnak aligha sikerült volna. Mindketten forrócsokit vásároltunk és ahogyan ott gőzölgött előttünk arra gondoltam mennyivel másabb volna ha mellettem ülne nem pedig szembe velem. Akkor nem láthatnám az arcát s, képtelen volnék eldönteni mire gondol, de így láthatom ahogyan engem néz. Egy pillanatra sem veszi le rólam a szemeit ezzel is megnehezítve a helyzetemet, mert én szintén őt figyelem vagyis figyelném ha nem kellene lepillantanom az asztalra ahol a forrócsokim van abban a fehér csészében.
- Tudom mi jár a fejedben. – jegyezte meg határozottan és megérintette a vállam mintegy észhez térítve engem.
- Tudod mi jár a fejemben? – kérdeztem vissza.
- Igen. Ugyanarra gondoltam én is. Elmehetnénk máshová miután megittuk a forrócsokinkat és együtt tölthetnénk még egy kis időt. Idejövet találtam egy szép parkot, elmehetnénk oda.
Nem, egyáltalán nem tudta mire gondolok, mert én nem egyszerűen vele akartam tölteni az időt beszélgetéssel, hanem hozzá akartam érni. Be akartam bizonyítani neki, hogy én igenis az a személy vagyok akire eddig várt és aki sosem árulná el őt. Azonban nem kérdeztem rá az ő nézeteire. Milyen típusú fiúkat szeret? Úgy értem, milyeneket nem és miért kellett mindenkinek önmaga szöges ellentétévé válni akkor amikor ő elutasította őket? Van bármi köze egyáltalán Ariana-hoz? Biztos, hogy nem önmaguk okozták ezt a bajt, ami egytől egyig megfertőzi azokat akik szerelmesek lesznek belé és betegesen rajonganak érte? Nem tudtam semmit és azt is, hogy ő sem tud semmit vagy nagyon jó színész s, egy olyan lánynak adja ki magát aki valójában nem. Ariana azonban különleges lány, nem tudom eldönteni vajon most ténylegesen szerelmes vagyok-e belé vagy sem. De boldoggá tesz a jelenléte, ami felfrissít és újjá éleszt akkor amikor úgy érzem már senki és semmi sem tudna boldoggá tenni. Ő megjelenik a gondolataimban, elképzelem azt amint egymásnak bevalljuk mit érzünk a másik iránt és szeretnénk ha nem csak ennyiről szólna az összefonódott életünk. Minden mellette eltöltött perc egy különleges rejtély volt a számomra, mert ő más volt. Nem lehetett pontosan megmondani, hogy mire is gondol. Mi az amit igazán mondani szeretne és ez kiismerhetetlenné teszi őt.
- Elmehetnénk. – válaszoltam röviden.
- De te nem akarsz. Más ötleted van, más az amire vágysz. Mi az?
- Inkább csak zavar, hogy egyre képtelenebb vagyok eljátszani ezt a szerepet beleélés nélkül. Nem tudom megjátszani, hogy kedvellek, mert valóban így érzek. Bármilyen meglepő is ez az egész.
- Tudod, aki legutóbb valami ilyesmit mondott nekem, arra véletlenül felborítottam egy asztalt mérgemben és elszaladtam. Téged azonban én is kedvellek, jó társaság vagy és ha veled beszélgetek mindig eszembe jut a találkozásunk.
Rossz dolog őszintének lenni egy lánnyal ha ő túlontúl vak ahhoz, hogy észre vegye mi mindezt teljesen komolyan gondoljuk és csak magának köszönheti, ha félre értelmezi a szavainkat, ha egyszerűen nem tudja úgy értelmezni ahogyan mi azt mondani szeretnénk neki. Ez a baj volt Ariana-val is, ő nem egyszerűen kedvelt engem, hanem már nekifutásból bezárt a barát zónába, ahonnan senkinek sincs menekvése. Nincs aki megértené őt, mire fel ez a nagy elérhetetlen viselkedés, amikor tudja csak egyetlen egy esélye van és ha elég bátor lesz ezt az esélyt eldobni, sosem lesz ugyanolyan. Nem, még nem volt komoly kapcsolata fiúval, tudom. Brittany nagyon sokat mesélt az egyik barátnőjéről, aki mindig meghallgatja őt ha éppen a fiú problémáit panaszolja el és irigyeli amiért neki sokkal könnyebb a sorsa. Ariana-t nem zavarta, ha nem volt senkije, ő és a magány örök társak voltak amióta csak az eszét tudja. Legalábbis Bri-nek így mondta el és ő köszöni szépen jól megvan vele. Azt azonban sosem tagadta, hogy ne lett volna szerelmes valakibe. Az unokatestvérem azt mondta egyes napokon túl sokat sóhajtozott és szemmel láthatóan sóvárgott valaki iránt, minden áron meg akarta látni őt. De sosem mondta el ki lenne ez a személy, ezért Bri mindig úgy hitte egy bizonyos Tristan Elphee lehet az, hiszen valahányszor ez a fiú elsétált mellette Ariana még vigyorgósabb lett és zavarban is volt valami miatt. Miután rájött, hogy Ariana elutasította Tristan-t, egy másik személyre kezdett gondolni, de róla is kiderült nem a zsánere. Az ikertestvérem és én kérdőjelesek vagyunk.
- Szeretlek.
- Tudom, de neked barátnőd van és őt kell szeretned nem engem. Én nem vagyok jó barátnőnek, sem szeretőnek, sem semminek. Csak azt tudom, hogyan utasítsak el másokat és nem azt miként mondjak nekik igent.
Zavarba jött, nem mert a szemeimbe nézni és úgy mondani ki a szavait. Talán azért mert egy része igenis szeretett csak még magának sem akarta bevallani? Egy másik módot kell találnom arra, hogy feltárja nekem az igazi érzéseit, még akkor is ha nagyon nehéz lesz.
- Csak vicceltem! Ki akartam deríteni, hogy milyen az ha valaki szerelmet vall neked és te hogyan reagálod ezt. – hazudtam, de legalább elértem, hogy megtudtam lepni őt valamivel.
- Úgy tudtam! – kuncogni kezdett és eltakarta az arcát. Egy tündér volt aranypálcával a kezében, amit ha meglengetett mindenkinek az ellenkezőjét teljesítette. Aki rá vágyott sosem kapta meg őt, bármennyire is szerette volna. Pont ezért kell hazudnom neki, még ha ez nem éppen a legszebb dolog a világon. Nagyon jól tudom, hogy mennyire nem értékeli azt ha hazudnak neki, sőt inkább elkerüli az ilyen személyeket. Egy idő után azonban őt is elkezdik kerülni és ebből kifolyólag egy időre megszűnnek a gondjai.
A kávézó után elindultunk sétálni, Ariana folyton lemaradt vagy túlságosan előre sietett, ezért úgy döntöttem megfogom a kezét és nem hagyom elveszni. Nagyon meleg volt, az enyémhez képest, ezért még inkább kellemesebb valaki olyan kezét fogni, mint amilyen az övé. Nem zavart, hogy magasabb vagyok nála és legalább egy fej választ el tőle, ha azt nézzük a lányok között igenis magas. Pont jók a méretei, nincs miért panaszkodnia. Legszívesebben magamhoz öleltem volna és kedves szavakat mondtam volna neki, de bátorság hián csak a kezét voltam képes fogni. Nem lett semmi gond belőle, egészen addig amíg elértünk a parkhoz. Itt ugyanis egy cirkusz telepedett meg ideiglenesen és nem mi voltunk az egyetlenek akik úgymond idetévedtek. Néhány ismerősünk is megfordulhatott itt a látványosság kedvéért. Volt akinek magával kellett hoznia a kisebb testvérét, mert bizonyára rajonghat a bohócokért és a lufiállatokért amit készítenek. De akadt olyan is mint mi vagy legalábbis én, aki nem tudta, hogy mi vár itt rá. Ariana bizonyára tudta, ő nem volt meglepett a látványtól és ami azt illeti határozottan örült, hogy engem így láthat.
- Nem kellett volna magunkkal hoznunk a kis Benji-t is? Biztos örült volna a bohócoknak.
- A kérdésedben benne volt a válaszom. Veled akartam eljönni ide és közösen pattogatott kukoricát meg vattacukrot enni.
- Velem? Nem inkább Vinnie-vel?
- Veled. Kíváncsi vagyok, hogy te legbelül milyen vagy. Mi lakozik a szíved mélyén és félsz-e még valamitől amiről tudnom kellene, de magadtól sosem mondanád el.
Legbelül éreztem, hogy csak próbára akar tenni, vajon milyen erős a hűségem Sidony iránt. Köztünk azonban már nem volt semmi, csak arra vártam mindezt el tudjam mondani Ariana-nak. Szerettem a közelében lenni, mert úgy hittem más mint a többiek, de kiderült mindez még sincs így. Azonban a lány akiről Brittany mesélt hűségesnek tűnt, aki igenis megtartja a szavát. Ezért epekedtem már jóval azelőtt érte, hogy megismerhettem volna szemtől szembe.
Egész álló nap vele akartam maradni, még többet meséli magamról neki és hallgatni amint ő beszél magáról. Tetszett ahogy az ajkai mozogtak s, kellemesen lágy hangot adtak ki. Meg akartam érinteni. Elvenni tőle mindazt amiért úgy szeretem és tisztelem. A sajátomnak akartam tudni minden egyes érintését és ezért még hagytam, hogy az legyen amit ő szeretne. Épp elhatároztam, hogy megcsókolom őt, amint az egyik cirkuszi artista nagy kikerekedett csodálkozó szemekkel nézett felé. Biztosan felismerte valahonnan Ariana-t és amint egymásra pillantottak az illető szaladni kezdett. A gond pusztán csak az volt, hogy nem felénk, hanem a lakókocsik felé. Kíváncsi lettem és szerintem nem csak én hanem Ariana is, ezért megragadta a kezem és magával húzott az artista után. Határozottnak tűnt akit nem lehet eltántorítani a céljától, ez még inkább erősebbé tette őt. Tudhatta miért rohant el az illető, de nem mondott semmit, magamnak kellett kiderítenem, hogy mi folyik itt.
- Ismered a…?
- Majd meglátod.
- Mi a neve?
- Andrew Butterfield.
- Nem ismerős a neve. – válaszoltam röviden.
- Tudom, nem tűnsz olyannak aki cirkuszba járna. De Andrew igazi híresség a szakmájában, már egy jó ideje ismerem őt. Volt szerencsém megtudni milyen hírnévvel rendelkezni és ígéretet tenni.
- Megtudhatom miről van szó?
- Hosszú történet. – válaszolta mosolyogva s, amint megérkeztünk az artista lakókocsijához elengedte a kezem.
- Tudom, hogy itt vagy. Kinyithatod az ajtót, csak az egyik barátomnak akarlak bemutatni. Ő nem újságíró vagy valami hasonló.
Ariana kopogtatni kezdett az ajtón és várt míg lépteket nem hallott az ajtó irányába.
- Jó, gyere be! – kattant egyet a zár és az artista kinyitotta előttünk az ajtót.
- Félős! – Ariana fogta magát és az illető nyakába ugrott.
- Legközelebb ne fuss el! Én úgyis megtalállak!
- Tudom, tehetséged van ehhez. – kíváncsian rám pillantott.
- Ő ki?
- Az egyik Mallory, ő Bailey.
- Aha, vagy úgy!
Kívülállónak éreztem magam amiért nem értettem Ariana és ennek az Andrew-nek a beszédét. Elhúzódtak egymástól.
- Bailey ismerd meg Andrew-t, az unokatestvéremet! – nagy kikerekedett szemekkel néztem rájuk és érthetetlen arcot vágtam.
- Csak viccelt! Nem az unokatestvérem, hanem csak egy gyerekkori ismerőse vagyok.
- Igazán?
- Igen, egy jó barátom. Gyerekkorunkban együtt bújócskáztunk és fogócskáztunk, amíg el nem döntötte, hogy cirkuszban akar dolgozni és ámulatba ejteni a nézőket mutatványaival. – Ariana annyira békésen adta ezt elő, hogy a fiú zavarba jött tekintetéből azt kezdtem leszűrni ő talán éppen úgy vonzódhat Ariana-hoz, mint én csak régebb óta. Biztos ezért lett cirkuszi artista, hogy lenyűgözze, azonban a lány szokásához híven ismét nem vett észre az illető érzéseiből semmit. Mintha ez lenne az ő hívatása az életben, a célja amiért élnie kell. De nem mondtak semmit, kezet fogtunk Andrew-el és elmondtuk mennyire örülünk a találkozásnak. Persze ez bizonyára hazugság volt, mert egy riválíst láttunk egymásban.
- Már előre látom, hogy ti jó barátok lesztek. – mindannyiunk kedves és mosolygós arca elhitte, hogy valóban beteljesül mindaz amit ő mondott.
- Féltelek. – motyogta a fiú és megérintette a saját karját zavarában.
- Semmi szükség rá, engem egy különleges őrangyal véd. – válaszolta, majd rám pillantott, hogy ne lássa a fiún ugyanazokat a jeleket, amiket már másokon is láthatott.
- Pont ez a baj! A te különleges őrangyalod mindig kikészít!
- Tudom, de… Nathaniel…
- Egy bolond nem létező lény, a képzeleted szüleménye! Utálom őt! – mérgessé vált, gondolom, mert Ariana olyan volt, mint régen. Elutasító és ezért kitalált egy kifogást.
- Ez a te problémád. Most ha megbocsátasz mi megyünk körbe nézni.
- Nem hagyhatsz most itt, ha előtte kell megbeszélnünk a dolgokat akkor sem érdekel! – megragadta a karját és visszahúzta az ajtó felé induló Ariana-t. Zavart, hogy így beszélt vele, így fordult felé és nem adta meg neki a választási lehetőséget. Hozzám kellett volna tartoznia, akkor aztán nem lett volna semmi probléma sem, mert a fiú legalább látta ő igenis tartozik valakihez. De semmi ilyesmiről nem volt szó, nem hagyta, egyszerűen hallani sem akart arról, hogy ő valaha valakihez tartozzon.
- Van amit nem mondtam el neked és az az, hogy Bailey a barátom akit szeretek, tiszta szívemből, éppen ezért, nem hiszem…
- Rosszul hazudsz, Sophia mondta, hogy még mindig nem engedted közel magadhoz a bátyját és ez mennyire elszomorítja őt. Még a kis Jane szerelmét sem képes viszonozni miattad.
- Mikor beszéltél Sophia-val?
- Talán két hete.
- Akkor érthető miért nem tudod, hogy meggondoltam magam és rájöttem az én helyem nem Tristan mellett van, hanem Bae mellett. – megfogta a kezem, pontosabban szorította, hogy vegyem észre szüksége van a segítségemre és mondjak már valamit, amit még maga Andrew meg én is elhiszek.
- Igazság szerint hivatalosan egy hete és négy napja járunk. – a fiú nem hitt a fülének, de még ha látszódott az arcomon is, hogy hazudok, ő elhitte, mert nem Ariana volt az aki ezt mondta, hanem én.
Lábait elhagyta az erő, gyengévé vállt és őszi megsárgult levél mintája képen a székre huppant. Elvesztette minden reményét amit a szeretett lány iránt táplált és most legelőször láthattam milyen az ha valakinek a szíve darabokra hullik. Már nem tűnt életvidámnak, szúrós szemekkel nézett fel rám, egy szót sem szólva, majd Ariana felé vetett egy pillantást.
- Hazudnék ha azt mondanám, hogy legyetek boldogok.
- Nem kell féltékenynek lenned Bae-re. Ennyi idő után mi még…
- Tudom, hagyomány tisztelő vagy és szerencsédre a fiú pont ilyen.
Láttam Ariana arcán, hogy kis hián elnevette volna magát míg Andrew nem pillantott rá, hanem lesütött fejjel a cipője orra hegyét bámulta.
- Csak vicceltünk! – hangosan nevetni kezdett és leguggolt a fiúhoz, hogy felvidítsa őt.
- Ma van a nagy napod, tudom, hogy külön produkcióval készültél, ezért csak sok szerencsét akartam kívánni neked. Szeretném ha te lennél a legjobb és még önmagadat is boldoggá tennéd az eredményeiddel. – a fiú arcához ért, mosolyt húzott a szájára puha ujjbegyeivel és egy puszit nyomott a homlokára.
- Te olyan gonosz vagy! – elhúzódott a fiútól és a tőle megszokott kedvességgel vagy talán csak egyszerű lekezelő viselkedéssel mellém állt, nem figyelve tovább a cirkuszi artistára.
- Jobb ha megyünk mielőtt észhez tér a bűbáj alól és utánunk iramodna. Javaslom nézzünk szét, nagyon kíváncsi vagyok, hogy változott-e valamit a sok kellék vagy ugyanolyan amilyen voltak. – belém karolt és nem hagyta, hogy akárcsak egy percre is máshová figyeljek és a talán bódult állapotba került cirkuszi artistával foglalkozzak, akinek igenis sokat jelentett a biztatása.
Pont ez volt az amire az emberek nagy részének szüksége van ha őt látják meg, valami megmagyarázhatatlan, amitől rövid ideig üvegessé válik a tekintetük. A megbabonázottság jele, amit Ariana kelt bennük s, talán bennem is, ha rá gondolok vagy ha vele vagyok. Az én tekintetem azonban nem válik üvegessé, nem mered a semmibe, hanem rá, látom a tisztaságot ami körbe öleli őt és azt a pluszt amit egyszerűen lehetetlenség megmagyarázni. Szeretem. Tudom, hogy mást képtelen volnék a közelemben engedni még egyszer rajta kivül, pontosan ezért nem szabad elengednem. Ha megteszem milliónyi darabra hullik megannyi érzésem ládikája ahol az iránta érzett szerelmemet rejtegetem, a szívem. Lelki szemeim előtt már elképzeltem amint az elutasításának következtében én is gyöngévé válok és képtelen leszek megkülönböztetni mindazt ami az épp elme határain belül van. Nem akarok egy beteges rajongó lenni, aki követi őt mindenhová és önmagát a kedvesének nevezni, tudva, hogy ez nincs így. Bár Tristan mégis annak nevezi Ariana-t, a kérdés azonban az, ő vajon tisztában van az érzéseivel vagy sem.
Nincs itt, nincs a cirkuszi artista Andrew Butterfield lakókocsijában, sem azon kívül amint ez szépen lassan kiderült a séta során. Kétszer körbe jártunk mindent és úgy tűnt, hogy bármerre is jártunk mindenki ugyanolyan meglepett arccal nézett minket. Ariana-nak bizonyára nem kellett volna úgy tennie, mintha mi jóval közelebbi kapcsolatban lennénk, mint barátság. De ha a bámulók közül mindenki tudta volna az igazat, nem nézett volna ránk tágra nyílt szemekkel. Az arcuk elárulta őket, bizonyára nagyon jól ismerhették Ariana Wolnoth-ot és néhány nagyon fontos információt róla. Szívesen elbeszélgettem volna velük, megismerni mindegyikük történetét, hogyan került a cirkuszba, miért választották ezt a szakmát, de volt valaki aki elől nem volt menekvésem és az Ariana.
- Ez a hely semmit sem változott! – jelentette ki miközben úgy tűnt sétánk végére közeledünk és elhagynánk a cirkuszt.
- Még Leonardo, az oroszlán ketrecén is szintén ott van a karcolás, amit az előző gondozó bánásmódjának köszönhet a ketrec. Annyira nem bánom, hogy lecserélték a tagot, nagyon agresszív jellem volt és nem tudta hogyan kell bánni egy állattal.
Megpróbáltam ebből arra következtetni, hogy Ariana kedvenc állata az oroszlán lehet, ahogyan beszélt róla csak erre tudtam gondolni.
- Igazad lehet. Senki sem bánhat kegyetlenül az állatokkal. Mindegyiküknek törődésre és gondozásra van szüksége, ha már ketrecbe zárták őket.
- Pontosan! Örülök, hogy te is így gondolod. – elengedett, az elején még nem tudtam mitől gyengül kezének szorítása, de amint az egyre távolodó alakjára pillantottam és aztán meg a közeledőre, egyből megvilágosodtam.
Jégkása. Két műanyagpohárban kék szívószállal kék színű fagyos lé volt, amelyek közül az egyiket felém tartotta egy ’remélem szereted’ vigyorral az arcán. Legalábbis csak ezt tudtam leolvasni amikor átvettem tőle és egy az arcára adott puszi kíséretében megköszöntem az italt amit hozott. Igazság szerint nekem kellett volna ilyesmire gondolnom és meglepnem őt ezzel, azonban nem tudtam róla, hogy ennyire jégkása szerető. De legalább majd most jól megjegyzem.




Vissza az elejére Go down
https://adonisiamoore.hungarianforum.net
Adonisia Moore
Admin
Admin
Adonisia Moore

Hozzászólások száma : 42
Join date : 2015. Jun. 07.
Age : 25

Második rész - Találkozók  Empty
TémanyitásTárgy: Re: Második rész - Találkozók    Második rész - Találkozók  EmptyPént. Aug. 11, 2017 11:27 am


Véletlen találkozás


2.3 rész - Vincent Mallory szemszöge alapján

Egy jó kifogás sosem rossz, pláne akkor ha jók az érveink és elhitetjük a beszélgető partnerünkkel, hogy tényleg nekünk van igazunk, még akkor is ha nem. A lényeg a jó meggyőzésen alapszik. Hogy miért beszéltem most kifogásról és meggyőzésről? Nagyon egyszerű! Brittany kíváncsi volt arra, hogy milyen teendőim vannak a nap végére és volna-e kedvem vele tartani egy bevásárlásra. Ki akart faggatni, megtudni, hogy mennyire kerültünk közel Ariana-hoz, de lemondtam. Teljesen másnak ismerem a lányt, akiről ő mesélt, mintha két különböző személyről beszélnénk, közben persze tudom, hogy ez nincs így. Nem arról van szó, hogy megjátszaná magát, pusztán minket sokkal közelebb engedett magához, mint Bri-t. Érte bármit megtennék, már az is nagyon szép, hogy nem csak a távolból akarom figyelni őt, hanem megismerni, éppen ezért mindenféle kifogást keresek arra, hogy találkozhassam vele. Gondosan becsomagoltam a neki szánt könyvet a táskámba és felvettem. Minden bizonnyal úgy nézhettem ki, mint a leveleket kihordó postás a táskájával, de nem zavart. Annyira nem. Tényleg. Fel akartam őt hívni, hogy megkérdezzem hol találkozunk, de eszembe jutott, mennyire feledékeny voltam és a cetlit amin az ő telefonszáma volt, valahová elraktam. Fogalmam sincs hová. Ez az ami annyira zavar. Különös módon ma Bailey egész nap nem volt itthon és nem mondta meg, hogy hová megy. Már akkor gyanússá kezdett válni a dolog, amikor az átlagnál tovább maradt a fürdőben és sokkal illatosabban jött onnan ki. Tudom, ő igenis készült valamire, csak nem tudtam rájönni mire. Túl csendes volt és titokzatos. Éppen ezért én sem mondtam el, hogy ma találkozni fogok Ariana-val, de ő nem, mert kitudja merre kószál egész nap. Frissen és boldogan hagytam el a házunkat, csakúgy mint Bae. Látszólag céltalanul haladtam előre, valójában azonban azt reméltem valahol összetalálkozhatok Bailey-vel vagy akár magával Ariana-val is. Mindig örültem a véletleneknek, pláne akkor ha az pozitív hatást váltott ki belőlem és egész nap csak örültem annak a valaminek köszönhetően. Most is örültem volna egy ilyen kellemes eseménynek, de sajnos nem volt akkora nagy szerencsém. Teljesen feladtam. Kezdtem lemondani arról, hogy ma akár találkozhatom Ariana-val, de egy váratlan pillanatban szó szerint belém botlott. Ő a jobb oldali utcából jött én meg egyenesen előre tartottam rendületlenül és lám megérte ma elhagyni a szobámat. Ha nem nyúlok utána, bizonyára a nagy lendületétől a földre huppan, de így azonban lehetőségem volt közelebb húzni őt magamhoz.
- V-Vinnie? – meglepettnek tűnt, legalábbis addig amíg a szemeibe néztem és nem az ajkaira húzta a tekintetem. Kíváncsi voltam, hogy neki milyen képessége van a felismeréshez. Honnan tudja mikor melyikünk nevét kell kimondania? Eddig még sosem nevezett Bailey-nek vagy Bailey Vincent-nek. Különös. Hamar a saját lábaira ereszkedett, nem volt már szüksége a tartásomra így elengedtem. Ő akarta, hogy így legyen, tudom. Különben még közelebb hajoltam volna hozzá és gondolkodás nélkül cselekedtem volna.
- Igen, én vagyok.
- Úgy örülök, hogy összetalálkoztunk! Felakartalak hívni, de…féltem, hogy mit mondanál. Nem akartam, hogy azt hidd, rád akarom erőltetni magam és elveszem a hétvégi szabad idődet. – lesütötte a szemeit, nem nézett rám újra, arca kissé elpirult és zavarba jött. Én el akartam mondani neki, hogy szeretem s, amint többet látom őt egyre inkább úgy érzem megtörök, nem tudom megtartani azt a bizonyos távolságot amit másoknál igen.
- Semmi baj! Igazság szerint én akartalak felhívni, csak nem ment. Túlságosan siettem…
Határozottan mondhatom, hogy a táskámra pillantott és kíváncsian vizsgálgatni kezdte a szemeivel. Azt gondolhatta nem veszem észre, de ez nem volt ám így ha róla van szó.
Olyan sok dolgot meg szerettem volna kérdezni tőle, de bátorságom hiányában inkább elkezdtem keresgélni a táskámban. Oda akartam adni neki a könyvet, de ő megállított a keresésben.
- Hagyd csak, tudom, hogy nem a könyv miatt vagy most itt. – egy pillanatra elhallgatott, bizonyára alaposan össze szerette volna szedni a gondolatait.
-Csupán mondd azt, hogy nélkülem nem vagy boldog és én azt elhiszem.
A fejembe látott s, tudom ha nem lettem volna erőm teljében remegni kezdtem volna, mert ő tudniillik rájött mi lakozik a szívem mélyén. El akartam mondani neki, hogy mit érzek iránta, hiszen ha van valaki akinek beszélhetnék erről az egészről az csakis ő. Nem mertem hozzá érni, pedig mennyivel jobb lett volna ha közben megérinthetem a kezét, hogy tudja nem hazudok.
- Hallani akarod az igazat? – nem válaszolt a kérdésemre, inkább csak bólintott egyet a kérdésemre.
A bennem lapuló érzések, most kitörni készültek, hiszen már régebben is elzártam őket a szeretett lénytől, akit a távolban csodáltam. Azt gondoltam így képesek megőrizni azt a tisztaságot amit a megjelenésükhöz képzelek. Csodálatosak ha nem zavarjuk meg lelki nyugalmukat és nincs semmi kockázat az elutasításra. Ariana azonban sokkal több, mint azok a lányok akik eddig tetszettek. Azok pusztán csak egyszerű fellángolások voltak, ez azonban sokkal több annál.
- Nem tudom, nem akarom elfogadni, hogy valaki másé leszel… Vágyom arra, hogy engem ölelj és csókolj, mert iszonyatosan szeretlek Ariana.
A kedves arckifejezése egy szempillantás alatt komollyá változott, egyáltalán nem tűnt boldognak vagy dühösnek a hír hallatán. Képtelen voltam eldönteni, hogy most mi járhat a fejében.
- Fiatalság bolondság. – tehetetlenségében eltakarta az arcát és nevetett egy kicsit. Nem tudtam elhinni, hogy a szemeim valóban jól látnak vagy sem. De amint sóhajtott egyet és elhúzta a szemei elől a két kezét, közelebb lépett hozzám.
- Tudom. A csókomra éhezel és addig nem nyugszol amíg nem szerzel egyet…
- Zavarba hozol, nem tudom, hogy vagy képes ilyeneket mondani azok után amit mondtam neked.
- Már mondtam. Nekem nincs szívem! – azzal se szó se beszéd elindult előre. Ha úgy döntök hagyom a lábaimat a földbe gyökerezni sosem fogom megértetni magam vele. Pont ezért rendíthetetlenül mentem utána, abban reménykedve, hogy a vallomásom után még nem fog eltávolodni tőlem.
- Ennek ellenére azonban azt hiszem menthetetlenül szerelmes vagyok belétek. Csak még magamnak sem vallottam be ezt az egészet. – megállt és szembe nézett velem. A háta egyenes volt, kecses az állása, a haja meg hosszú tincsekben lógott a hátán. Még inkább gyönyörűbbé tette őt a vallomása, de aztán rá kellett jönnöm, hogy ő nem csak rólam beszélt hanem rólunk.
- Tény, hogy Bailey-vel megegyezik a kinézetünk…
- Valójában az tetszik ahogyan mindketten képtelenek vagytok ezt a szerepet érzelmek nélkül eljátszani. – tett vissza felém néhány lépést míg aztán szembe nem állt velem. Gyengéden végigsimított a kezével az arcomon, lassan lábujjhegyre állt és mélyen a szemeimbe nézett.
- Szépek a szemeid, szeretem ezt a fajta sötétbarnát. – egyedül csakis Ariana volt képes ilyen közelről szemrebbenés nélkül beszélni hozzám. Mintha egyáltalán nem ejtette volna zavarba a közelségem és valóban úgy bírná az erős nő szerepét. Tudom, hogy legbelül gyenge és így próbálja védeni magát, megelőzve az én viselkedésemet. Ha én akarnék ennyire közelebb kerülni hozzá biztosan nagyon zavarná őt. Ugyanakkor megeshet, hogy csak próbára tesz vajon meddig bírom távol tartani magam tőle. Ahogy elhatároztam megtöröm mindkettőnk varázsát és megízlelem ajkait rögvest elfordult. A szemeim elárultak volna? Nagyon boldog lesz, majd az a férfi akinek ki fogja tárni az egész szívét és ahhoz hűséges lesz örökön örökké.
- Te és Bae teljesen különböztök a többi ismerőseimtől. Van bennetek, benned valami plusz amit nem tudok mivel magyarázni és nem nyugodhatok amíg ki nem derítem mi az. Úgy hiszem tisztába kell tennem az eszem tanácsait és a szívem érzéseit. De addig is… – hirtelen fordult vissza s, ezzel lepett meg egy minden erejéből kitelt öleléssel. Nem tudom mi járhat a fejében, az azonban bizonyos, hogy ő már jóval egy lépéssel előttem jár. A szavaiból ítélve nagyon kíváncsi lehet ránk, ugyanakkor szerintem meg akar ismerni minket, ha nem így lenne már régen magamra hagyott volna. Kedvesen a hajába túrtam és nyomtam egy csókot a homlokára még akkor is ha igazság szerint nem lett volna szabad.
- Hűség… – suttogta halkan maga elé.
- Hűség?
- Igen, ez vagy te. – kedvesen felpillantott rám és ölelését sokkal lágyabbá változtatta át. Már nem éreztem azt, hogy ki akarná szorítani belőlem a lelkem, éppen ellenkezőleg. Kedvessé változott és ahogy két karjába zárt sokkal bátrabb lettem, megszűnt bennem a zavargó érzés. A gyomromban repdeső pillangók megnyugodtak, olyannyira, hogy nem féltem egy ártatlan lopott csóktól sem aminek a szándéka mélyen az elmémbe költözött. Jóhiszeműen húztam közelebb az ajkaimat az övéhez és igyekeztem nem elrontani életünk legelső csókját. Azaz ha sikerült volna, mert a vágy ami bennem tombolt megütközött valami megmagyarázhatatlan fallal. Bármennyire szerettem mindent összevetve megszabadulni életünk első csókjától, nem ment. Számomra az ajkai elérhetetlenné váltak, mert velem ellentétben Ariana tiszta volt és az is akart maradni. Gyakorlatilag nem engedett volna magához minket ilyen közel ha nem azt várja tőlünk, hogy távol tartsuk tőle a kéretlen kérőket, rajongókat, megszállottakat. Elbuktunk, elbuktam volna?
- A magány így tart tőlem távol mindenkit, csak azt akartam, hogy magadtól gyere rá. Esélytelen, bármennyire szeretnéd megtenni. – furcsállóan néztem rá, ő vajon mégis miről beszélhet. Aztán újra megsimogatta az arcomat s, lágyan nyomott rá egy csókot.
- De én…szeretlek!
- Én is szeretlek, de mint mondtam a magány kénkeserves átka szóródott rám. Jobb ha elfelejtjük ezt az egészet még mielőtt megsérülne a szíved.
- Akkor fog megsérülni ha nem lehetek veled Ariana! – mielőtt elhúzódhatott volna tőlem gyorsan a karjaimba zártam, mintha viszonozni szeretném az ölelését, holott csak magam mellett akartam tartani és elérni figyeljen rám.
- Én… írtam neked egy verset. – elkezdtem keresgélni a kabátom zsebében azt a meggyötört fehér lapot amire néhány nappal ezelőtt írtam rá a soraimat. Tényleg szándékomban állt felolvasni neki mindazt amit írtam hozzá, mert minden benne volt amit iránta mertem érezni. Talán ez majd segít.
- Írtál nekem egy verset? Igazán nem kellett volna. – zavarba jött és más irányba pillantott. Ő éppen úgy nem tudta kezelni a helyzetet ahogy én sem. Nem szaladt el és ha mondhatom azt akkor ez volt az egyetlen vigasztalásom ebben a pillanatban.
– Szeretnéd ha felolvasnám?
– Felesleges. Tudom mi lakozik a szívedben.
– Honnan tudhatnád? Hiszen alig ismersz. – visszapillantott rám, vállait szemmel láthatóan jobban kihúzta és lábujjhegyre állt. Szerettem volna mélyen a szemeibe nézni, le sem venni róla a pillantásomat, de amint ő húzódott közelebb az ajkaimhoz a szívem hevesebben kezdett el verni.
– Hunyd be a szemeidet. – suttogta szinte már egyenesen az ajkaim bőrébe ha az a néhány centi nem volt volna közöttünk.
– Csukjam be a szemeimet? Miért?
– Mert szeretnék adni neked valamit. – hitetlenkedve ugyan, de becsuktam a szemeimet. Nem kellett volna így tennem, erre akkor jöttem rá amikor újra kinyitottam a szemeimet és megpillantottam Ariana csodálatos arcát. Napsugárként ragyoghatott fent az égen az arca, mert ha felnéztem őt láttam, még akkor is ha nagyon jól tudtam éppen előttem áll és egy fejjel alacsonyabb nálam.
– Ez micsoda?
– Meghívó, az iskola nyílt napot rendez és arra gondoltam, hogy eljöhetnél.
– Igen, elmehetnék. – a kezembe vettem a kék karkötőszerű papírt amin az iskola neve, a rendezvény pontos időpontjai és annak a neve akitől kaptam volt.
– Bri megfog ölni… – sóhajtottam egy nagyot.
– Tudom, de ha meg is tenné, akkor ki hallgatná meg őt mindig?
– Okos! Mit mondunk a többieknek ha megkérdezik hol találkoztunk?
– Amit csak szeretnél. A lényeg, hogy féltékenyek legyenek és leszálljanak rólam. – tisztában vagyok azzal, hogy nem ez volt az eredeti célja a lábujjhegyre állással, bár most már abban sem vagyok biztos mindaz amit meg akartam tenni vajon nem az én fejemben történt csak meg. Vajon valóságos volt mindaz amit néhány perccel ezelőtt mondott? Próbára kellene tennem őt, hiszen a szemei teljesen mást mondanak, mint az ajkai.
– Biztos, hogy ezt szeretnéd? Őszintén? – hátat fordított nekem, most azonban nem nézett vissza rám.
– Nem. Amit én szeretnék az…a magány. Csak így lehetek biztos abban, hogy senkit sem bántok.
– Mégis, hogyan volnál képes bántani másokat? – megpróbáltam a szívemre hallgatni, közelebb lépni hozzá és gyengéden átölelni, azt remélve ez lesz a legjobb döntés amit hoztam eddig.
– Könnyedén. Úgy, hogy azt mondom nekik amit sosem szeretnének hallani. De téged kedvellek és ígérem megpróbálok nem elutasító lenne veled. Azt azonban sosem kérheted, hogy… – nem fejezte be a mondatát, egyszerűen csak abba hagyta ott és akkor amikor megtudhattam volna mi az amit jobb ha nem kérek tőle. A karjaimba zártam, nem érdekelt mi az amit nem kellene tennem vagy mondanom neki. Ebben a pillanatban csak az számított, hogy milyen nyugodt és nem akar eltolni magától.
Ha ilyen közel van hozzám, teste melege eszembe juttatja, hogy akár többek is lehetnénk egymásnak és mindez nem csak egy értelmetlen szerep volna. A szívem határtalan melegséggel telt meg, amit úgy éreztem muszáj megosztanom vele valamilyen formában. Azonban tudtam, hogy ő teljesen más mint a többiek, nem hatják meg sem a tettek sem a szavak, így nehéz lesz megértetnem magam vele és én ezt tudom.
– Jó, elment. Most elengedhetsz. – motyogta miközben felnézett rám.
– Ki ment el?
– Andrew Butterfield, idáig követett és figyelt minket. – egy részem teljesen ledöbbenten állt volna és nem tudta mit tegyen hacsak ő nem cselekszik helyettem. A mosolya, annyira kiszámíthatatlanná tette őt, hogy most már azt sem tudtam mi helyes vele kapcsolatban és mi nem.
– Andrew Butterfield? Ő is egy olyan személy, mint Tristan?
– Nem tudom, de valamiért követett ami különös tekintve, hogy nem mindig hagyja el a biztonságos lakókocsiját. – gondolom arra az irányba nézhetett ahol a fiú is volt, amit megjegyzem vele ellentétben észre sem vettem. Neki úgy tűnik jó szeme van ahhoz, hogy kiszúrja azokat akik kémkednek utána. Tudnom kellett volna, hiszen engem is kiszúrt amikor állítólag Bailey-vel beszélgetett. Honnan, honnan tudhatta, hogy ott vagyok? Rejtély! De rá fogok jönni! Rá kell jönnöm! Vetettem egy úgyis-meg-fogom-tudni-a-titkodat nézést és elengedtem. Hagynom kellett, hogy szabad legyen és ne a karjaim fogják őt rabságban. Azt ugyanis, nem szereti. Nem kell mondania, magamtól jöttem rá, hogy mi az amit kedvel és mi az amit nem.
– Szeretnél hazakísérni? – gyorsan témát terelt, még mielőtt rákérdezhettem volna ki is ez az Andrew Butterfield. De nem bántam, hiszen így lehetőségem nyílt megtudni hol él. Alkalomadtán akár meg látogathatom őt, csak úgy véletlenül. Én igenis hiszek a véletlenekben, csak jól kell őket időzíteni. Ez a titka mindennek. Ha akkor azon a napon nem kezdünk el Bae-vel gyakorolni valami buta harcosat és ő éppen akkor nem jár arra sosem ismerjük meg Ariana-t. A sors furcsa fintora azonban, hogy neki nincs szíve. Nem szeret senkit sem viszont, szerelemmel legalábbis nem. Azonban ha már a barátokról van szó, nos ilyenkor megváltozik a véleménye és ez tetszik.
– Szabad? Mit szólnak hozzá a szüleid ha meglátnak velem?
– Ki mondta, hogy együtt élek velük?
Mindig új meglepetéseket tartogat a számomra, amikor azt hinném ennél több titok nem lapulhat meg a tarsolyában, kiderül tévedtem. Ami persze nem is olyan rossz, csak szólna előre, hogy valami hihetetlen új dologba fogok ütközni hamarosan.
Hazakísértem. Hercegnőként sétált egész úton hazafelé mellettem, gyönyörű volt ehhez nem fér kétség. Ha tehetném még több időt töltenék vele, mindazonáltal, hogy Bri óva intett tőle. Azt mondta Ariana-t nem lehet megfejteni, mert eddig ő képtelen volt rájönni ki az aki tetszik neki. Egyáltalán van-e olyan személy az osztályukban, az iskolájukban aki tetszik neki. Egy újabb rejtély, amit remélem lesz szerencsém megoldani mindenki számára. Csak egy szavába kerül és én bármit megteszek érte, csak még jobban megismerhessem őt. Ki kell derítenem mi a gyengéje, mitől olyan káprázatos és leleményes egyes helyzetekben. Mielőtt újra elváltak volna útjaink Ariana gondolt egyet és hirtelen visszafordult felém. Gondolkodni sem volt időm, csak azt láttam amint megteszi. Az ajkai bársonyosan préselődtek az arcomhoz és ez felért az ajkaimra adott csókkal.
– Álmodj szépeket! – ezzel megfordult, nem várva meg a válaszomat és bement a házba. Az ő személyre szabott házába ahol nem voltak szülők. Úgy bemennék utána és őszintén megcsókolnám, hogy akár egy életre is elfelejtse ezt az egész képtelen vagyok szerelembe esni dolgot. Azonban nem tettem így. Néhány percig még ott álltam a ház előtt, utána azonban elindultam haza.




Vissza az elejére Go down
https://adonisiamoore.hungarianforum.net
Ajánlott tartalom




Második rész - Találkozók  Empty
TémanyitásTárgy: Re: Második rész - Találkozók    Második rész - Találkozók  Empty

Vissza az elejére Go down
 
Második rész - Találkozók
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The revolt of the blackbirds :: Nem tudtad, hogy mérgező vagy? :: Végtelen magány-
Új téma nyitása   Hozzászólás a témáhozUgrás: